Celeb

Férfi zaklatja szerelmével VV Lórit

GYLF

Létrehozva: 2017.07.26.

Kilenc hónapja keseríti meg Lóri életét a Tamás nevű arc, aki már fizetett is azért, hogy ne jelentse fel.

Naponta száz-háromszáz üzenetet kap tőle, de volt, hogy egy nap közel hétszázszor hívta is: VV Lóri élete tavaly novemberben ment tönkre, az oka egy férfi, aki azóta sem hagyja élni. A ValóVilág 8 lakója erről egy élő videóban mesélt először a közösségi oldalán, de lapunk megkeresésére is beszélt az elmúlt egy évéről. Ami maga a pokol.

– Novemberben, nőként kezdett írogatni, válaszoltam, ő pedig elkezdte feltenni a netre a beszélgetéseinket. Majdnem erre ment rá a kapcsolatom is Diával – magyarázta Lóri, akinek nemrég sikerült tisztáznia magát szerelme előtt. – Aztán a saját oldaláról is írt, és kilenc hónapja folyamatosan írogat. Volt nap, hogy 649 nem fogadott hívásom volt tőle, már háromszor telefonszámot kellett cserélnem, és van közösségi oldalam is, amit elvesztettem miatta. Azóta megtudtam, már másokat is zaklat.

Az egykor modellként is dolgozó Lóri természetesen jelezte a Tamás nevű srácnak, fel fogja jelenteni. A jelek szerint ez komolyan megijesztette.

– Önszántából küldött ne­kem százhatvanezer forintot, hogy ne jelentsem fel. De azóta most már ott tart a történet, hogy a nevemben ír törté­neteket, szerkeszt képeket, és olyan dolgokat állít, amik soha nem történtek meg. Azóta már meg is fenyegetett. Ennek véget kell vetni – magyarázta Lóri, aki a videójában azt is elárulta: telefont is küldött neki az úr, aki bevallotta, hogy szerelmes belé.

Tamásról a legfrissebb híre, hogy állítása sze­-rint bejutott az X-Faktor új szériájába, és ősszel híres ember lesz. Legalábbis ezt állította Lórinak.

Egy évet is kaphat

– Zaklatás vétségért alapesetben akár egy év szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság – mondta a Borsnak dr. Antoni Péter, aki kérdésünkre azt is elmondta: azzal, hogy pénzt fogadott el, ő is bajba kerülhet. – Felmerül a vesztegetés gyanúja is, amelyben aki adta a pénzt, az aktív, aki elfogadta, az passzív fél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában