Celeb

Fenyő Iván tízmilliót költött karrierjére

ozs

Létrehozva: 2016.05.31.

Magabiztos kijelentést tett Fenyő Iván. Az ezoterikus tanok szerint élő színész biztos benne, hogy az önmagára költött tízmillió forint busásan megtérül. Érzi, hogy Hollywoodban is sztár lesz.

Fenyő Iván eddig több mint tízmillió forintot áldozott arra, hogy megvalósítsa álmát, és Hollywoodban is ünnepelt filmsztár legyen. Nyolc éve csapot-papot maga mögött hagyva Los Angelesbe utazott szerencsét próbálni. A színész előtt meg is nyíltak az álomgyár kapui, rövid időn belül szerepet kapott a Bőrnyakúak­ban Jamie Foxx partnereként. Azóta is ingázik Amerika és Magyarország között, de a hőn áhított nemzetközi karrier még várat magára.

– Ha forintosítjuk, akkor még nem jött vissza ez az összeg. De ezt nem így kell nézni, mert minden energia megtérül, amit beleteszel. A pénz is energia. Most azt kérdezik tőlem, hogy 35 évesen visszajött, amit befektettem? Nem tudhatjuk a választ hosszú távon. Máshogyan gondolkodom már. Ha érzed magadban, hogy valamit nagyon akarsz, akkor csináld! Akkor menj afelé, és sikerül minden, aminek sikerülnie kell. Ne törődj semmi mással, te csak menj az utadon – magyarázta csillogó szemmel Fe­nyő Kadarkai Endre ArcKép című beszélgetős műsorában. A színész szerint jó úton halad álma megvalósítása felé.

– Ha Magyarországon az elsők között akartam lenni, akkor Hollywoodban is. Nem érdemes valahol hátul szerencsétlenkedni. A realitás engem sohasem érdekelt. Hosszú távon kell gondolkodni. Majd ha meghalok 98 vagy 116 évesen, akkor elválik, sikerült-e. Na, de nekem sikerülni fog. Lehet, hogy nem úgy és nem akkor, ahogy én azt a nagy egómmal elképzelem, de valami sikerül. Ezt érzem belül. Érzem, hogy már úton vagyok – szögezte le magabiztosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...