Celeb

Fenyő Iván: Nagyképű, csajozós hülye voltam

T. T.

Létrehozva: 2014.11.25.

Visszafogottság, spiritualitás, nyugalom, önazonosság – ezek jellemzők az „új” Fenyő Ivánra, aki a napokban megjelent könyve, az Észlelések kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót.

A színészt néhány éve még a magyar celebvilág bulikirályaként és notórius nőfalóként tartották számon, ám már nem csak megszelídült, de a világról, a nőkről és az emberi kapcsolatokról is megváltozott a véleménye.

– A szórakozás már nem azt jelenti számomra, mint tíz évvel ezelőtt. Attól, hogy az ember falja a nőket, nagyképű és el van tévedve a világban, az nem zárja ki, még van lelke és mély érzelmekkel bír – kezdte mondandóját a színész.

– Vállalom, hogy hülye voltam és a mai napig sokszor az is vagyok, de látom magam és igyekszem ezeket kijavítani, és szerintem elég önazonos vagyok. Ma is találkozgatok nőkkel, de nem annyival és jobban figyelek rájuk és a lelkemre, hogy vajon van-e dolgom egyikkel vagy másikkal. Partikra egyáltalán nem járok, és alkoholt sem iszom – vallotta őszintén Iván, aki a magány fogalmát is már teljesen másképp értékeli, mint akár csak néhány esztendővel ezelőtt.

– Korábban többek közt a magány elől menekültem a nőkhöz, ma már gyakran úgy érzem, jobb egyedül. Sokszor csupán azért kapaszkodtam egy nőbe, hogy simogasson, hogy elfogadjon, hogy bizonyítsa, milyen király férfi vagyok, persze ez mind tudat alatt. Sokszor azért keveredtem bele egy-egy futó kalandba, hogy ezeket megkapjam. Én ezek nélkül is férfinak, teljesnek és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Megadom magamnak akár a gondoskodást is, meggyújtok egy gyertyát, beülök a kádba, elindítok egy szép zenét és ezzel stabillá teszem magam. Minél inkább megteremtem ezt, a Nagy Ő is annál jobban jön majd be az életedbe – fejtette ki gondolatait Iván.

Így észleli Iván a világot

Két és fél éve kezdte el naplóját írni Fenyő Iván, majd úgy döntött: kiadja írását, melynek sorai talán sok ember gondolkodását megváltoztathatják. Észlelések című kötetében tabuk nélkül ad ki magából mindent: őszintén beszél hibáiról, tévútjairól, és lelki békéjének megtalálásról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143037_auto_resized.jpg
origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138144_auto_resized.png
hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók