Celeb

Féltékenységi dráma: Fel akarta gyújtani szerelme Cseke Katinkát

Fái

Létrehozva: 2018.04.14.

<p>A Jóban Rosszban színésznője három éve él férfi nélkül, és csak azért vágna bele egy új kapcsolatba, hogy kiderüljön, már nem lúzer. Mert többet nem hagyja, hogy egy fiatalabb férfi élősködjön rajta.</p>

Várkonyi Andiék a rossz kapcsolatokról beszélgetnek majd hétfő este a FEM3 csatornán, a Micsoda nők!-ben. Ahogy Cseke Katinkától megszoktuk, ezúttal is könnyes-nevetős őszinteséggel mesél a kudarcairól szépítés, elhallgatás nélkül.

„Kimentem Tunéziába Hassinéhoz, ahol azt mondta az anyukája, te vagy az első lány, akit bemutatott. Akkor volt harminckét éves! – mesélte Katinka, hogy mikor kellett volna először gyanút fognia. Érezte, hogy valami nincs rendben, de a kapcsolat három évig tartott. Ezt főleg a pénztárcája bánta, mert utazott szerelme után Párizsba, Bel­giumba, Tunéziába, ahol ő fizette az ellátásukat.

„Most már pontosan tudom, nem fogok olyan férfival szóba állni, aki tíz-tizenöt évvel fiatalabb, és aki egzisztenciálisan teljesen alattam van. Nem arra gondolok, hogy gazdag legyen, hat diplomája legyen, de az a minimum, hogy legyen valami kis pici főiskolája, egy lakása, élete. Ne az legyen, hogy helló, szia, van egy zacskó ruhám, jöhetek? Ebből elegem van! Legalább a saját vacsoráját fizesse ki, az enyémet nem kell. Tiszteljük meg magunkat azzal, hogy egy olyan férfit választunk, aki legalább velünk egy szinten van” – vonta le a tanulságot a műsorban Katinka. „Az a vicces, hogy egy idő után a pasi, akinél te akár gazdagabb, híresebb vagy, akár több a diplomád, elkezd téged büntetni azért, mert rájön, hogy ő tulajdonképpen kevés. Veled szórakozik!”

Lola szerint, erre rámehet egy nő önbecsülése, de még a karriere is. Katinkának erről is volt egy vicces története. Hassine elment vele a Jóban Rosszban sorozat forgatására, és megnézhetett egy jelenetet, amiben Katinkát, Mihályfi Balázs, aki az egyik orvost játssza a mellkasánál nyomogatva újraéleszti. Ekkor tört ki a balhé.

„Hassine kivágta az ajtót és üvöltött, hogy felgyújtja a stúdiót!”

A feldühödött férfi végül ordítva elrohant. Katinkáék egy napig keresték, hiszen először járt Pesten, eltévedt.

„A 4-es, 6-os villamos vonalán mászkál egy pali, üvöltözve. Utána mentünk Tóth Rolanddal, aki az uramat játssza a sorozatban. Mondom, téged is meg fog ölni, engem felgyújt, ezt nem hiszem el!”

Kiderült, hogy Katinkánál nem az volt az utolsó csepp, amikor féltékenységből Hassine fel akarta gyújtani. Egy alkalommal, mikor kiutazott hozzá Tunéziába, a szerelme nagybátyjánál laktak.

„A végén azt mondja nagyon kedvesen: „Te, ha nem a nagybátyámnál lakom, akkor tudod, hogy szállodában laksz? Azt a pénzt, amit szállodára hoztál, nem költjük el együtt?” – ekkor a lányok mind hangosan felszisszentek a stúdióban. „Ott ültem, és azt gondoltam, akkor én ide többet nem jövök. Ezzel lett vége három év után. Három éve vagyok egyedül. Nem vagyok kapcsolatfüggő, de alig várom, hogy jöjjön valaki, hogy kipróbálhassam, vajon lúzer vagyok-e még vagy, azt tudom mondani, hogy elmész te anyádba!”

Kíváncsiak voltunk, ezek után milyen férfit szeretne Katinka?

– Korban hozzám illőt, ez a legfontosabb! – szögezte le a Borsnak, de ezzel nincs vége: – Legyen egzisztenciája, legalább annyi, amennyi nekem. Főiskolai végzettség, szeretnék intelligens, okos férfival találkozni. Hassinével való kapcsolatomból rengeteget tanultam. Fiatal volt, csóró is volt, de nem akarom őt bántani. Senki nem tartott fegyvert a fejemhez, hogy vele legyek.

Így zárta a történetet Micsoda nőként is: „Hálás vagyok Hassinénak, tényleg, bár fel akart gyújtani, de annyit tanultam magamról, amit sok-sok pasi mellett sem tudtam volna.”

Határon túli kapcsolat

2010-ben, egy nyaralás alkalmával ismerkedett meg Tunéziában a színésznő és Hassine. Szenvedélyes szerelem lett, ami három évig tartott. A féltékenységen kívül az is a szakításhoz vezetett, hogy a férfi Pesten nem talált munkát, ezért Párizsba ment a családjához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók