Féltékeny Gáspár Zsolti sikereire Győzike

Féltékeny Gáspár Zsolti sikereire Győzike

Gáspár Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 26. 05:00
Kilépett testvére árnyékából, és Gáspár Zsolti mára nagyobb celeb, mint Győzike. A zebracsíkos egykori frontember picit neheztel is ezért mókás fivérére.
uv

Az ezredfordulón robbant be a köztudatba roma folklór zenekarával, a Romantickal Gáspár Győző, aki öt évvel később a Győzike show-val nézettségi rekordokat döntött. Évekig több millióan voltak kíváncsiak a Gáspár család mindennapjaira, Győzike és Bea asszony civakodására, lányaik, Evelin és Virág gyerekkorára, és a komikus realityben ismerhettük meg a frontember fivérét, Zsoltit is, aki egy szimpla véletlen folytán cseppent a műsorba.

– Egyszer átugrottam valamiért Győzihez, és épp forgatás volt nála, amiről nem tudtam. Bemutatkoztam a kollégáknak, adtam magam, mire pár nappal később már szerződés volt előttem – emlékezett vissza Zsolti, hogy is lépett színre és lett ismert. 

Bár a Salgótarjánban forgatott show jó ideje véget ért, a Gáspár család azóta is érdekes színfoltja a haza celebvilágnak, így történhetett az is, hogy az azóta már felcseperedett Evelin és mókamester nagybátyja, Zsolti elsők kö­zött kapott felkérést az Ázsia Expressz 2-re. A nagy kalandra egyből igent mondtak, és aligha okoztak csalódást a szerkesztőknek, hiszen az egyik, hanem a legszórakoztatóbb párosa a műsornak. Zsolti azóta számos felkérést kap, és unokahúgával felvételről felvételre járnak, interjúk tömkelegét adják, mi több, a tarjáni mókamester múlt héten még a Bors főszerkesztői székét is átvehette egy napra. 

Sokakban felmerül azonban a kérdés: Vajon Győzike mit szól hozzá, hogy fivére kilépett az árnyékából, és mára keresettebb showman nála?

– Őszinte leszek, bevallom, Győzi egy kicsit féltékeny, morcos rám, hogy most én vagyok a showman. De örül neki, hogy sikerem van. Együtt néztük a legelső adást is, és azt mondta, ő se csinálta volna jobban – mesélte Zsolti, akire pont olyan büszke a testvére, amilyen ő unokahúgára, Evelinre. Győzike nagyobbik lányáról ugyanis a kedd esti adásból az is kiderült, hogy diplomája mellett angolul és franciául is beszél. 

– Evelin a Gáspár család büszkesége, az első diplomása! Na­gyon okos, tanult lány, aki az én 18 éves Nikolom példaképe. Nikolkám most végzi a középiskola utolsó évét, és utána ugyanabban a budai üzleti iskolában folytatja a tanulmányait, ahol Evelin végzett – tudta meg lapunk Zsoltitól, aki Salgótarján legbüszkébb nagybácsija és édesapja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.