Félpucéran mentették az ájult nézőt a színészek

Váratlan esemény zavarta meg szombat este a Mozsár Műhely: Pucér fiúk olvasnak című darab bemutatóját, egy néző a kezdés után rosszul lett. A beszámolók szerint a férfi pillanatok alatt került életveszélybe: először levegő után kapkodott, majd elfehéredett, végül elvesztette az eszméletét is. A mellette ülők azonnal jelezték, hogy baj van, az ügyelő felkapcsolta a villanyt, az előadás megállt.

A fiút az összesereglettek próbálták felébreszteni, köz­tük volt or­vos is, aki épp ott ült az előadáson, eközben má­sok hívták a mentőket. Az események ek­kor vettek furcsa fordulatot: a néző az emeleten ült, ahova egy szűk lépcsősor vezet a földszintről. A mentők nem fértek volna el ott hordággyal, így az eszméletlen embert kézben kellett levinni. A segítők közül valaki elkiáltotta magát, hogy kellene két erős férfi, aki leviszi a fiút az emeletről, hogy a mentőbe tudják tenni, de nem mozdult senki.

A Bors egyik olvasójának elmondása szerint ekkor újra megismételték a felhívást: „Két markos legényre lenne szükség!” A nézőtér azonban mozdulatlan maradt… Egyedül egy hölgy pattant fel, aki vállalta volna, hogy leviszi a srácot, de szerencsére volt a színházban két férfi, aki nem gondolkodik, ha valakinek segítségre van szüksége. Simon Kornél és Márfi Márk, az előadás szereplői előléptek a takarásból, ők emelték fel a fiút és vitték le a lépcsőkön. Az előadás jellege miatt eddigre már félmeztelenre vetkőzött színészek, miután átadták az ájult beteget a mentőknek, visszamentek a színpadra, és rendben lejátszották az előadást. 

– Miután visszamentek a színpadra, Simon Kornél a nézők megnyugtatására, és azért, hogy visszazökkenjenek a nézők is, annyit mondott: „Show must go on!”, vagyis a show folytatódik, bármi történjen – mesélte a Borsnak az egyik szemtanú, majd így folytatta:

– Fantasz­tikus előadás, izgalmas volt, ahogy a színészek átszellemülnek. 

A Bors információi szerint a rosszul lett néző cukorbeteg, aki nem evett megfelelően az előadás előtt, ezért ájult el, másnapra tökéletesen jól érezte magát. 

Kerestük az ügyben Simon Kornélt, Márfi Márkot és a Mozsár Műhelyt is, de nem szerettek volna megszólalni, a darab rendezője, Böhm György azonban készséggel állt a rendelkezésünkre.

– Szomorú, megdöbbentő, sokkoló, hogy egyetlen férfi sem volt a nézőtéren, aki segített volna levinni az emeletről a fiút – kezd­te a rendező.

– Az előadás már öt perce ment, amikor rosszul lett a néző. Percek teltek el, mire a színészek nem bírták tovább, így ők mentek le, hogy segítsenek. Micsoda dolog ez? Ez nem lefagyás az ott ülők részéről, ez nem közöny, ez szimpla tahóság! Ami pedig még szomorúbb, hogy színházba járó, kultúrlényekről beszélünk. Az utcán átlépik az emberek azt, aki összeesik, mert azt hiszik, részeg, holott infarktusa van vagy cukorkómába esett, de azt gondolná az ember, hogy a színházi közönség ennél érzékenyebb, szociálisabb és együttérzőbb. Annak kellene lennie – tette hozzá Böhm, majd azt mondta:

– A jelek szerint a színészek nemcsak lelkiekben, gondolkodásban és szórakoztatásban segítik az embereket, hanem most már az életben maradásban is. Színházba kell mennünk, hogy megmentsék az életünket, ha rosszul vagyunk? Furcsa világ ez.