Celeb

Felmondott a köztévénél Gundel Takács Gábor

Bors

Létrehozva: 2017.02.02.

Tíz év után betelt a pohár, és úgy döntött, eljön a köztévétől. Szakmai okokból. Hogy ez mit jelent, arról senki sem beszél, de nyilván köze van az utóbbi hónapok történéseihez.

Gundel Takács Gábor a televíziózás egyik legszerethetőbb, szakmailag is elismert alakja. Betöltötte az 50-et, mégis simán felveszi a versenyt a fiatalokkal. Az olimpia alatt is téma volt a közösségi oldalakon, de még Sebestyén Balázsék is hangoztatták: miért nincs Gundi az olimpián, azonnal vigyék ki!

Legyen sport vagy vetélkedő, nem tud hibázni. Márpedig az MTVA-nál mindkettőben része lehetett. Két héttel ezelőtt mégiscsak úgy döntött: felmond. Próbáltuk tőle megtudni, hogy miért, de egész nap forgatott, és egyébként sem beszélhetne, hiszen a felmondási idejét tölti. Azt viszont megtudtuk, nem azért mondott fel, mert több pénzért elhívták egy másik csatornához.

– Biztosan nem azért megy el, mert kapott egy jobb ajánlatot. Gábor egyenes, gerinces ember – mondta egy televíziós informátorunk. – A lojalitása megkérdőjelezhetetlen, de ha eljön a pillanat, akkor megy. Higgadt, nem dönt elhamarkodottan. Ment eddig is, ha úgy érezte, már nem jó ott lenni, ha túl sok lett a megalkuvás. A felmondását szakmai okok miatt adta be, és valószínűleg soha nem fog ennél többet mondani. Az nem az ő stílusa.

Annak idején, amikor a TV2-től jött el, akkor is csak annyit mondott: zavarta, hogy sosem veregetik meg a vállát, hogy szakmailag jó, amit csinál, csak a nézettség számított, hogy legyőzik-e a konkurenciát. Amikor azt olvasta, hogy Gundel megverte Berényi Mikit, azt nem tudta értelmezni, mert neki a televíziózás nem a konkurencia legyőzéséről szól. 

Mi vezethetett oda, hogy január 16-án Gundel Takács Gábor felmondott az MTVA-nál? Mik lehetnek azok a szakmai okok? Talán az, hogy tavaly év végén majd’ az egész stábot lecserélték, azokat, akikkel évek óta profin együtt dolgozott? Talán az, hogy elküldtek egy játékost, pontosabban majdnem játékost két nappal a felvétel előtt, politikai okok miatt? Ki tudja?

Az biztos, Gundi a felmondási ideje alatt, ami február közepén jár le, dolgozik, forgatja a Maradj talpon!-t, azt a műsort, ami jelentős nézettséget hozott a köztévének. Ami nélküle biztosan nem lesz ugyanaz. Gundel mindenekelőtt sportriporter, így könnyen előfordulhat, hogy egy sportcsatornánál folytatja pályafutását. Felkerestük a tévétársaságokat, hogy megtudjuk, terveznek-e a rutinos kommentátorral, és bár egyelőre nincs folyamatban tárgyalás, kiderült, hogy többen is szívesen látnák.

Sport TV: – Jelenleg komplett csapattal dolgozunk, ugyanakkor Gábor a Sport TV egyik alapító tagja, csaknem egy évtizeden át volt a kollégánk, amennyiben az élet úgy hozza, biztosan leülünk és beszélgetünk – válaszolta a Borsnak Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője.

Eurosport: – Amíg nem jelentik be hivatalosan a távozását, nem tudunk foglalkozni ezzel a kérdéssel – felelte kérdésünkre Szabó Gábor, a magyar szerkesztőség vezetője.

Spíler TV: – A TV2 Csoport sportcsatornáján a közeljövőben számos ismert arc feltűnik majd, de az ő kilétükről még korai lenne beszélni – reagált a csatorna sajtóosztálya.

DigiSport: – Most hallunk erről először, ebből kifolyólag pedig még nem is tervezhettünk vele – tudtuk meg Faragó András főszerkesztőtől.

Sikerember

A legendás vendéglátós dinasztia sarja, Táncsics-díjas újságíró, műsorvezető, sportriporter.
1983–1995 közt a Magyar Televízió Telesport szerkesztőségében állt alkalmazásban.
1991–97-ig dolgozott a Rádió Bridge-nél, 1999-től a Danu-bius Rádió reggeli műsorában, a Capuccinóban.
1996–2000 közt az Eurosport munkatársa. 2000-től a Sport1 TV-n szerepel.
2007-ben tér vissza a Magyar Televízióhoz. Kommentátora volt az Eurovíziós Dalfesztiválnak.
Több sikeres show- és kvízműsort is vezet, többek közt a TV2-n a Buzerát, az Áll az alkut. Az M1-en a Csináljuk a fesztivált, A Társulatot. Az MTV2-n a Játék határok nélkült, az MTV1-en A Dalt, az Eurovíziós Dalfesztivált és a Maradj talpon!-t. Számos olimpia és világbajnokság sportriportere, kommentátora.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134827_auto_resized.jpg
origo.hu

Két autós találkozott egy szűk úton, zseniális ötlettel játszották le, hogy ki tolasson vissza - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713264913
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713264913
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi