Félkész házba költöztek be Détár Enikőék

A színésznőt megviselte, hogy válása után nem volt saját otthona. Ezért új párjával, Péterrel építkezésbe kezdtek. Mostani háza feleakkora, mint a régi, és még sok minden hiányzik, de három év után végre megnyugodhat.
A színésznőt megviselte, hogy válása után nem volt saját otthona. Ezért új párjával, Péterrel építkezésbe kezdtek. Mostani háza feleakkora, mint a régi, és még sok minden hiányzik, de három év után végre megnyugodhat.

A szomszédos Telki egyik szélső, erdővel határos utcájának házában élt Rékasi Károly és Détár Enikő, akik négy éve váltak el. Közös otthonukból Rékasi kivásárolta volt feleségét, aki csak most kezdhet majd új életet szerelmével, Kiss Péterrel.

A Bors megtudta, végre elkészült Enikőék új otthona, amely szerényebb, mint a korábbi, ám mindkettejüknek sokat jelent, hiszen a szerelmespár első közös fészke lehet, amiért annyit dolgoztak az elmúlt években is.
– A városka egyik új utcájában, a domboldalon épült a kis házuk, zöldben, panorámában sincs hi­ány, ideális, csendes búvóhely egy pár számára. Egyre gyakrabban bukkan fel a környéken, bár eddig sem lakott messze, csak pár ut­cányira, albérletben – mondta informátorunk.

Enikő május végén a hot! ma­gazinnak mutatta meg először az épülő házukat, akkor azt is elmondta, az albérletüket már felmondták, hat hetük van még hátra, hogy elkészüljön az otthonuk. A telek jóval kisebb, mint ahol eddig élt, a ház nem téglából épült, hanem a gyorsan felhúzható könnyűszerkezetes elemekből áll, de nemcsak a saját, hanem szerelme, Péter gyerekeinek is lesz saját szobája.

– Talán feleakkora sincs, mint amiben korábban éltem, de ez nem számít. A panoráma, a nyugalom mindenért kárpótol, rá­adásul végre ismét saját otthonban hajthatom majd álom­ra a fejem. Amikor Telkiből elköltöztem, nagyon sajnáltam ma­gam, azt hittem, soha többé nem tudok majd örülni semminek. Ez hamar megváltozott. Péterrel azonban csak lépésről lépésre haladtunk, és nem is mertem arra gondolni, hogy néhány év múlva is együtt élek majd vele. Bevallom, elvált, középkorú nőként nehéz volt az újrakezdés, és egy építkezés sem feltétlenül könnyű vállalkozás, de örülök, hogy sikerült minden nehézséget túlélnem. (…) Öröm az élet, amit egy ideje én is tudok értékelni – mondta Enci a magazinnak akkor.

Mivel ő és párja is rengeteget dolgozik, így sokszor az éjszaka folyamán tudtak csak a költözésüket érintő dolgokkal foglalkozni. Talán ennek is köszönhető, hogy Détár Enikőt tegnap kora délelőtt talán legszebb álmából ébresztettük fel telefonon.

Miután elnézését kértük, és megjegyeztük, csak a beköltözéssel kapcsolatban keresnénk, csak rövid, de beszédes választ adott. – Azért ez még nem teljes ke­rek, de minden a legnagyobb rendben – mondta a színésznő.

Az új ház egyébként elhelyezkedésében hasonlít a hajdani telki otthonra: éppúgy déli, délnyugati fekvésű, domboldalra épült, s a kert zöldterülettel határos. Közel az erdő: ugyanennek az érintetlen rengetegnek a határán áll a régi ház is, amelyben viszont – mint azt a telkiek elmondták – már nagyon régóta nem látták Rékasi Károlyt.