Celeb

Felkavaró: Megerőszakolt nő bőrébe bújt Eszenyi Enikő

K. Sz.

Létrehozva: 2018.11.30.

A jó ügyért vállalta a haldokló asszony szerepét a Vígszínház igazgatója. Már több nemzetközi  fesztiválon díjat nyertek, de az alkotókat nem ez hajtotta.

Tabudöntögető filmmel tért vissza a filmvászonra Eszenyi Enikő. A Vígszínház igazgatója manapság ritkán vállal filmes felkérést színházi munkái mellett, azonban Tunyogi Henriett sokkoló, Esti dal című filmjére nem tudott nemet mondani. Enikő egy nemi erőszakon átesett, haldokló nőt alakít, aki nem találja a közös hangot a lányával a betegágyánál. A nem szerelemből született lányt maga a rendező alakítja, akit saját édesapja haldoklása inspirált. 

– Ott is rengeteg kérdőjel volt a halálos ágyánál – mondta szûkszavúan Tunyogi, majd Eszenyi vette át a szót, aki szerint a film aktuálisabb nem is lehetne. 

– Két éve forgattuk, azóta sok minden történt a világban… Henivel forgattunk egy közös, főiskolás filmet, Hartung Attilánál, ott találkoztunk. Én sokat láttam őt az Operában és ő a Vígszínházban engem. Volt egy nagy adag szimpátia köztünk, szerettük azt, amit a másik csinál. Nagyon meglepett, amikor megkért, hogy vállaljam el a szerepet. Számomra nem is volt kérdés, hogy elvállalom-e vagy sem – mondta Enikő. 
Az 57 éves, bomba formában lévő színésznő a tizenkét perces film jelentős részében meztelenül látható, sőt a hiteles megjelenésért jelentősen megcsúnyult a forgatásra. 

– Amikor bementem Enikőhöz a Vígszínházba, hogy beszéljünk a filmről, azt mondta: te vagy a rendező és mindent megcsinálok. Egy hétig nem mosott hajat, úgy jött-ment, eljött próbálni, mindent nyitottsággal, alázattal tett – mesélte Henriett. 
A film már számos nemzetközi fesztiválon kapott díjat, többek között Los Angelesben, Párizsban és Barcelonában is, de az alkotókat nem a fesztiválsikerek hajtották, hanem a figyelem felhívása az erőszak áldozataira. Az alkotás a közelmúltban az úgynevezett Gulág Konferencián is szerepelt, ahol arra a 420 000 magyar nőre emlékeztek, akit orvosilag bizonyíthatóan megerôszakoltak a második világháború alatt. 

– Szerintem az nagyon fontos volt, és itt gondolok az alkotócsapatra, a stábra, hogy ezt nem a pénz miatt csináltuk. Jól éreztük magunkat és a jó ügyért dolgoztunk. Nem volt nagy büdzséje a filmnek, de jó érzéssel készítettük – tette hozzá Eszenyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti