Celeb

Felgyújtotta volna exét Johnny Depp

Bors

Létrehozva: 2020.02.28.

Képtelen békében lezárni szenvedélyes kapcsolatát az 56 esztendős Johnny Depp és 33 éves volt felesége, Amber Heard. Négy évvel a szakításuk után még mindig arról pereskednek, hogyan verték, fenyegették egymást.

Forrás: AFP

Johnny Depp és Amber Heard válását 2017-ben mondták ki, mégis újra az ő kapcsolatuktól hangos a sajtó, mióta tavaly a filmcsillag rágalmazásért beperelte volt feleségét és 15,5 milliárd forintnyi kártérítést követel. Heard ugyanis a Washington Postnak írt cikkében családi erőszak áldozataként állította be magát.

Depp pedig, ahogy a válásuk alatt is, vehemensen tagadja, hogy valaha is kezet emelt volna a színésznőre. Sőt azt állítja, hogy Heard bántalmazta őt. Ez utóbbit maga a színésznő is beismerte részben egy nemrégiben előkerült, 2015-ben készült hangfelvételen. A hollywoodi színész szerdán azonban nem Heard miatt jelent meg Londonban a bíróságon, hanem a The Sun című brit napilapot és annak szerkesztőjét, Dan Woottont perelte be, amiért egy cikkben nőverőnek nevezték. A bírósági meghallgatáson azonban olyan üzenetek kerültek elő Depptől, ami akár terhelő bizonyíték is lehet rá nézve a volt felesége elleni perben. A teremben hangosan olvasták fel azokat az üzeneteket, amelyeket a filmsztár még 2013-ban küldött kollégájának, Paul Bettany színésznek.

Ezek egyikében Depp felveti barátjának, hogy öljék meg a nőt:

– Fojtsuk vízbe, mielőtt felgyújtjuk!

Egy másik, 2014-es üzenetben Depp bevallja, hogy leitta magát, mielőtt Hearddel repülőre ültek, hogy Los Angelesbe utazzanak. Ez a kiadó ügyvédje szerint azért fontos részlet, mert Depp korábban a bíróságon azt állította, teljesen józan volt az úton, míg Heard szerint a színész megütötte, rugdosta őt és a cipőjét is hozzávágta, mielőtt részegségében elájult volna a mosdóban.

Depp ügyvédje, David Sherborne azzal védekezik az üzeneteket illetően, hogy a színész egyikben sem írja, hogy kezet emelt volna a színésznőre, míg Heard a korábbi hangfelvételen bevallotta, hogy megütötte Deppet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt