Celeb

Felforgatta a filmipart a Trónok harca

G. Sz.

Létrehozva: 2019.07.18.

A siker mindent elsöprő! Az Arya, Cersei, Daenerys, Havas Jon, Jaime, Khal Drogo, Sansa, Tyrion szerepét játszó színészek nevét százmilliók ismerték meg a Trónok harca kapcsán. Soha ennyi Emmy-jelölést nem kapott egyetlen sorozat sem.

Forrás: AFP

Rekordszámú, 32 jelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, a New York rendőreit, amely 1994-ben 27 jelölést zsebelt be. A Trónok harcának lehetősége van csatlakozni a Zsarublues, az L.A. Law, Az elnök emberei és a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatokhoz, amelyek a legtöbb, négy-négy Emmy-díjat kaptak a legjobb drámasorozat kategóriájában. Nem kérdés tehát, hogy a Trónok harca egyértelműen az elmúlt tíz év egyik legnagyobb hatású tévésorozata, amely nemcsak az iparágat változtatta meg, hanem a benne játszó színészek életét is.

Vitte, de hozta is a pénzt

A Trónok harca utolsó évada epizódonként 15 millió dollárba (4,3 milliárd forintba) került, ami az előző évadok 10, 6, illetve 4 millió dollárjához képest jelentős emelkedés. De az HBO-nak megérte a befektetés, hiszen a becslések szerint évente átlagosan 500 millió dollárt (145 milliárd forintot) kerestek a sorozatból.

Sophie Turner

Sansa Stark szerepét 14 évesen kapta meg, és bár volt pár rosszabb filmje ezután, az X-Men sorozatba is bekerült, mi több, a nemrég bemutatott Sötét főnixben már ő volt a főszereplő, és nagy eséllyel ő lesz a következő A listás színésznő.

Maisie Williams

Még mindig csak 21 éves, de Arya Starként az egyik legnagyobb kedvence lett a Trónok harca nézőinek. Neki azonban a sorozaton kívül még nem igazán sikerült nagyot alkotnia, viszont Dinklage-hez és Turnerhez hasonlóan a szemtelenül fiatal angol színésznő kapott egy szerepet az elvileg még idén érkező X-Men-filmben, a New Mutantsben.

Emilia Clarke

A női főszereplő, a Daeneryst alakító Emilia Clarke zöldfülűként került a sorozatba, azóta pedig a Mielőtt megismertelek című filmmel egész nagy sikert ér el, valamint a Terminator: Genisysben Sarah Connort játszhatta, illetve a Solo: Egy Star Wars-történetben is komoly szerepe volt a mindössze 32 éves színésznőnek.

Lena Headey

Lena Headey már viszonylag ismert volt, amikor Cersei Lannister bőrébe bújt, és a sorozat hatására hamar olyan népszerű és sikeres produkcióban bukkant fel, mint a Dredd, A bűn éjszakája vagy a Családi bunyó, illetve a színészkedés mellett rengeteg szinkronmunkát is vállal.

Nikolaj Coster

A dán Nikolaj Coster-Waldaut is Jaime Lannister szerepe tette fel a hollywoodi térképre, pedig már 1994 óta színészkedik. A Trónok harca mellett a Fejvadászok című norvég akcióthrillerrel berobbant Amerikába is, és mostanában már nagyfilmekben is számolnak vele. A Feledés vagy A góré a jobban sikerült munkái közé tartozik, és az idén még látható lesz két skandináv és két amerikai krimiben is, amik közül a Domino című alkotásban a legendás Brian De Palmával dolgozhatott együtt.

Peter Dinklage

Karrierje kezdetén törpenövése miatt még munkát sem talált nagyon, aztán sikerült kisebb-nagyobb szerepeket megcsípnie, de addig nem tudott kilépni az árnyékából, amíg ő nem lett Tyrion Lannister, a sorozat egyik legszerethetőbb, legcselesebb karaktere. Ezzel pedig be is robbant Hollywoodba, hiszen játszott az X-Menben, a Bosszúállókban, a Jégkorszakban vagy az Angry Birdsben, és a közeljövőben két filmben is főszereplő lesz.

Jason Momoa

Évekig szerepelt a Baywatchban, és az izmos, jóképű férfi Khal Drogo szerepe után bejelentkezett a leg­újabb hollywoodi akcióhős címére. Ő lett a felújított Conan, a barbár címszereplője, majd Aquaman szerepét kapta meg több szuperhősmoziban is, sőt azóta már aláírta az Aquaman 2-re vonatkozó szerződését is és a részben hazánkban készűlő Dűne című sci-fiben is hangsúlyos szerepe lesz.

Kit Harrington

A sorozat előtt kisebb színházi szerepeken kívül semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett, de mióta Havas Jonná vált, válogathat is a szerepajánlatokban. Az viszont nem rajta múlott, hogy a Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D, a Pompeji, az MI–5 vagy épp a Megtorlás megbukott a nézőknél. Talán ezek is közrejátszanak abban, hogy a 32 éves színészt depresszió gyötri.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt