Celeb

Felesége diagnosztizálta a sztár mentális zavarát

Bors

Létrehozva: 2013.11.24.

Hatalmas megdöbbenés fogadta, amikor Daryl Hannah 53 éves korában bevallotta, hogy autistaként született. Pedig a sztárok között egyáltalán nem ritkák a mentális betegségek, a legtöbben gyermekkoruk óta küzdenek különböző szindrómákkal.

Az autizmus, vagy enyhébb formája, az Asperger-szindróma nem csak Darly Hannah életét nehezítette meg, ezzel küzd például Tim Burton is, akinél először nem az orvosok, hanem felesége, Helena Bonham Carter diagnosztizálta a betegséget. Épp egy szerephez készült, ezért beleásta magát a betegség leírásába, ekkor tűnt fel neki, hogy Tim számos olyan tulajdonsága, amit ő egyébként nagyon szeret benne, megegyezik az Asperger tüneteivel.

Persze sokakat egyáltalán nem lep meg, hogy a bizarr kinézetű és személyiségű rendező mentális problémával küzd, mint ahogy az sem, hogy szintén ezzel a betegséggel diagnosztiztálták Kurt Cobain ex-feleségét, a saját jogán is botrányhőssé avanzsált Courtney Love-ot is. 

Dan Aykroyd viszont már kevésbé tűnik auistának, pedig gyermekkorában egy pszichiáter megállapította nála a betegség egy enyhébb formáját. A kis Dan egyébként azért került szakemberhez, mert annyira kezelhetetlen diák volt, hogy két iskolából is kicsapták.

OCD, ADD/ADHD és egyéb bizarr kórok

Bár a szindrómákat jelölő mozaikszavak elég bonyolultnak tűnnek, két egészen elterjedt mentális zavart jelölnek: a figyelemzavaros hiperaktivitást és a kényszerbetegséget. A sztárok közül Howie Mandel, a színész-komikus önéletrajzi könyvében is sokat írt arról, milyen úgy élni, hogy az ember retteg a mindenhol rá leselkedő baktáriumoktól.

Talán meglepő, de Justin Timberlake is kényszerbetegséggel küzd, miközben az úszócsoda, Michael Phelbs hiperaktív, és gyermekkorában hatalmas problémát jelentett neki az iskola, hiszen képtelen volt a figyelmét összpontosítani. Terápiás jelleggel ajánlották neki az úszást, ami végül nem csak a tüneteit enyhítette, de világhírűvé is tette.

A dyslexiás, vagyis olvasási gondokkal küzdő sztárok igen hosszú, csak hogy néhány nevet említsünk, ezzek küzd Tom Cruise, Orlando Bloom, Whoopie Goldberg, Jay Leno, Keira Knightley, Billy Bob Thonrnton vagy Vince Vaughn.

Bipoláris zavar

Ez már klinikai kórkép, mégis számos híres ember él vele együtt, anélkül, hogy hosszabb bentlakásos gyógykezelésre lenne szüksége. Persze vannak olyanok, akiknél talán nem ártana kicsit megemelni a gyógyszeradagot, mint például az őrjöngő rohamairól elhíresült Mel Gibson, aki 2002-ben vallotta be egy dokumentumfilmben, hogy ebben a betegségben szenved.

Catherine Zeta-Jones sem titkolja, hogy bipoláris, a színésznő betegségét 2011-ben diagnosztizálták. Ő többször is bevonult már kezeltetni magát egy elmeklinikára, amikor úgy érezte, depressziója elhatalmasodik rajta, és már nem elég a gyógyszeres kezelés.

Sinead O'Connor kapcsán sem túl meglepő, hogy mániás depresszióban szenved, elég csak képeire és életművére tekinteni.

Az öngyilkossági hajlamáról is nyíltan valló énekesnő 2007-ben beszélt először betegségéről, és arról, milyen kezelésekkel képes legyűrni belső démonait.

Amanda Bynes, az egykor cuki Disney-gyereksztár nem csak nővé, de skizofrén, bipoláris felnőtté vált, akinek állapota azután került a nyilvánosság elé, hogy ön és közveszélyes ámokfutásokat rendezett. Ezután elrendelték a gyógykezelését, és szülei gyámsága alá helyezték.  

A bipoláris zavar még Leia hercegnőt sem kímélte. Carrie Fischer, aki azóta inkább forgatókönyvíróként vált sikeressé, egyáltalán nem titkolja, hogy mentális betegséggel küzd, sőt, egy interjúban azt is kifejtette, hogy bármit is gondol a közvélemény, ő nem hajlandó szégyellni magát azért, mert segítségre szorul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban