Celeb

Fél évszázad után vége: szétment az Omega

B. M.

Létrehozva: 2014.11.03.

Lehet kitűzni a gyászlobogót: 52 év után gyakorlatilag kettészakad az Omega. Ennyi idő alatt egy házasságban is vannak konfliktusok, és persze ezek a rockbandát sem kerülték el. A legkomolyabb ellentét másfél éve bontakozott ki és szép lassan felemésztette a csapatot.

Az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás nem hallgat tovább: egyrészt könyvet írt a zenekari évekről, másrészt a Borsnak elmondta, hogy Kóbor János nem vette be új produkciójába, ami már több mint egy éve létezik – ráadásul bőven köthető az Omegához.

– Az Omega Oratóriumban, amelyben az együttes dalait szimfonikus kísérettel és kórus közreműködésével adják elő, sem Molnár György, sem jómagam nem vagyok benne. Kóbor János úgy gondolta, más zenészekkel fogja megvalósítani a produkciót – mesélte a Borsnak a basszusgitáros, aki azt mondja: bár az Omega együttes jelen pillanatban nem működik, vagyis a tagok nincsenek egymáshoz kötve, de azért nem esik neki jól, hogy az új felállásból kihagyták.

– Amikor az egész napvilágot látott, ha nem is fájlaltam, de furcsállottam, mostanra pedig tudomásul vettem. Ők fellépé­sekre járnak, most már nem csak templomokba, hanem rendes koncerttermekbe, sőt külföldre is, én pedig színházi zeneszerzőként szeretném folytatni a további pályafutásomat – tette hozzá Mihály Tamás.

Az Omegának két éve volt az ötvenéves jubileumi turnéja, és idén nyáron a német Scorpions zenekarral adtak nagyszabású koncertet. Úgy tűnik azonban, hogy az Európa legrégebben működő rockzenekaraként emlegetett csapat már nem szolgál rá erre a címre.

– Az Omega jelenleg nem működik, de szerintem az együttesben még benne van a nagy búcsú, egy életműkoncert lehetősége. Negyvenhét éve vagyok a bandában, és azt gondolom, hogy ez olyan hosszú karrier, hogy valamikor le kellene zárni. A többiek nem akarják abbahagyni, és mivel nem tudjuk egymást meggyőzni, ők valószínűleg tovább fognak együtt játszani. Egyébként nem nagyon tartjuk a napi kapcsolatot, de nincs köztünk harag – mondta Mihály Tamás.

Kóbor János, az Omega alapítója szerint nem az az érdekes, hogy mi miért nincs, hanem, hogy mi miért van.

– Az Omega Oratórium teljesen önálló produkció, amin van, aki nem akart részt venni. Egyébként sosem kérdezte meg senki, hogy mi Mihály Tamás produkcióiban miért nem veszünk részt – mondta nekünk Kóbor. – Abban a korban, amiben mi vagyunk, már nem mindenki rendelkezik egyforma ambícióval, energiával, esetleg kedvvel, és van, akit még mindig hajt valami. Természetesen minden omegásnak helye van a színpadon, akár együtt, akár más felállásban. Egyébként nem tudok még egy olyan zenekart, aki a kivált tagjait rendszeresen meghívja a koncertjeire. Benkő Lászlón és rajtam kívül ezt az ötvenhat évet senki nem csinálta együtt végig, de mi minden omegásra úgy tekintünk, hogy ennek a részesei. Mindegyikük ugyanolyan tag marad – tette hozzá Kóbor.

Megkérdeztük Benkő Lászlót, az Omega gitárosát, ő így emlékszik az esetre:

– Nincs konfliktus. Ők nem akartak ebben részt venni, miután nem tudtunk egyezségre jutni abban, hogy hogyan építsük fel a produkciót. Csak egy időre váltak el az útjaink, vannak tervek további Omega-koncertekre. Mindenütt vannak nehézségek az életben, pláne egy ilyen hosszú „társas kapcsolatban”, a jóisten azonban megáldott bennünket, mert mindannyian egészségesek vagyunk – mondta Benkő.

 

A régi csapat(ok)

1962-ben alakult a zenekar Kóbor János énekessel, Benkő László billentyűssel, benne volt még Tornóczky Ferenc gitáros, Varsányi István basszusgitáros, Láng Péter szaxofonos, Künsztler Tamás dobos és Bánkúti Győző trombitás. Mihály Tamás 1967-ben csatlakozott a bandához, 1968-ban egy idôre Presser Gábor is teljes jogú tag lett. 1971-től Mihály Tamás, Kóbor János, Benkő László, Molnár György és Debreczeni Ferenc jelentik az Omegát.

 

Basszus! Omega!

Nemrég jelent meg ezen a címen Mihály Tamás basszusgitáros könyve, a bemutatón Benkő László is ott volt. A könyvajánlóban azt írják, hogy az írás nem csupán Mihály Tamás és az Omega együttes közös életéről szól, de érzékletesen jeleníti meg az elmúlt évtizedek Magyarországát egy olyan muzsikus szemével nézve, aki nem csak hangszerének és a közkedvelt Omega-dalok dallamainak avatott mestere, de remek elbeszélő is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513014
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket