Celeb

Fejébe ültetett szerkezettel beszél Weisz Fanni

uv

Létrehozva: 2018.11.15.

Weisz Fanni hihetetlen akaratereje nemcsak a Legbátrabb párosban mutatkozik meg. A siket lány már gyerekként bebizonyította, hogy a szorgalma és az orvostudomány segítségével csodára képes.

Forrás: Bors

Sokan felkapták a fejüket, amikor kedd este, a TV2 képernyőjén látható A legbátrabb páros című műsorban Weisz Fanni többször megszólalt. Az ijesztő próbatételek közben kétségbeesetten beszélt a férjéhez, majd összefüggő mondatokban nyilatkozott egy-egy feladat után. Eddig ugyanis leginkább csak jelnyelven láttuk őt kommunikálni, ahogy a legtöbb siketet.

Meglepő az is, hogy beszéde korántsem olyan kezdetleges és artikulátlan, ahogy azt elképzelnénk. Persze nem véletlen, hogy Fanni sok sorstársával ellentétben ennyire kommunikatív a hallók között, a Bors ugyanis kiderítette, hogy komoly műtéten esett át, és mesterséges hallás segítette, hogy megtanuljon beszélni.

Lapunknak a Szavak című darab kapcsán Fanni korábban már tett említést arról, hogy implantátum segíti a hallásban, de arról csak előadásain mesélt részletesen, hogy elsők között volt Magyarországon, akinek hétéves korában egy belső egységet építettek a fejébe, aminek segítségével hall és beszél.

– A súlyos fokú hallássérültek, siketek számára a tökéletes beszéd elsajátítása a hallási kontroll hiányában a kilencvenes évek közepéig szinte lehetetlen volt: ezek a gyerekek siketnémává váltak. Az utóbbi években a technika fejlődése olyan eszközt adott a kezünkbe – a cochlearis implantátumot –, amellyel szinte minden siketen született gyermek képes elsajátítani a beszédet. Mivel a nyelv, illetve a beszéd elsajátítása életkorhoz kötött, ezért a siket gyermekeket, elsősorban objektív hallásvizsgálatokra alapozott biztos diagnózis birtokában, célszerű minél korábban implantálni – mondta még nyáron, egy balatoni előadáson Szamosközi Alice, a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika logopédusa, aki nagy szaktekintélynek számít a témában.

A Bors megtudta, hogy Fanni gyerekkorában egy hétórás műtéten esett át, melynek során megfúrták a koponyáját és a koponyacsontjára csiszolták egy belső szerkezetet, amihez egy külső egység is tartozik. Ezzel elektródákat tudnak bevinni a belső fülben található csigába, ami az ott lévő, eltöredezett szőröcskéket helyettesíti. Ezáltal veszi a hanghullámokat, és kiskora óta hallja, értelmezi és tanulja a hallók beszédét. 

Ettől függetlenül Fanni a jelnyelvet részesíti előnyben, mert az implantátum használatakor hamar elfárad, és megfájdul a feje. 

– Ez az implantátum segít nekem hallani, de nem használom a készüléket. Ha lesz gyermekem, akkor majd igen, mert szeretném hallani a gyermekem hangját, kommunikálni vele – nyilatkozta korábban lapunknak Fanni, aki férjével az egyik legjobban teljesítő páros a TV2 műsorában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462015
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462015
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók