Celeb

Fecsó: Kisebb gondom is nagyobb most a válóperemnél, és hogy Vivinek milyen követelései vannak

F. Zs.

Létrehozva: 2020.04.07.

A volt sportolónő nyílt levélben vádolta hűtlenséggel válófélben lévő férjét. Fecsó szerint azonban nem a félrelépései vezettek váláshoz, hanem Vivien elviselhetetlen természete.

Forrás: TV2

Már megint a válófélben lévő sztárpáros magánéletétől hangosak a közösségi oldalak, köszönhetően annak, hogy Vasvári Vivien a minap hosszú posztban me­sélt arról, hogy miért ment tönkre a házassága Szegedi Fe­renc vállalkozóval.

Ar­ról panaszkodott, hogy gyermekük édesapja rendszeresen megcsalta, aztán amikor szakítottak, szívtelen módon az al­bérletből is ki­tette a gyerekekkel együtt. Fecsó nyilvános válaszában azt írta, hogy a volt luxusfeleség képtelen konfliktus nélkül élni, ez kergette őt más nők karjaiba.

„Vivit tényleg egy szerethető, jó anyának tartom. De egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik, hogy egy hisztis, parancsolgató tűzokádó sárkány lesz belőle. (…) Elismerem és gratulálok egyébként a sikereihez, de ne felejtsük el, hogy ez a sárkány hosszú ideig az én hátamon repült. (…)

Sokáig szerettelek, tiszteltelek, akkor hűséges is voltam, de a nagyon rossz, parancsolgatós, alpári stílusod, ami sajnos sokszor előjött, ki­ábrándított.”

Az elhidegült férj a Borsnak azt mondta, Vivien összeférhetetlen természete robbantotta ki az újabb botrányt is, holott megegyeztek, nem beszélnek a válásuk részleteiről.

– Leírtam mindent, nem akarom tovább ragozni – mondja a Borsnak Szegedi Ferenc.

– Szeretném végre lezárni ezt az egészet. Azért írtam le, amit gondolok, mert Vivi megint csak a konfliktust keresi. Megbeszéltük, hogy csendben maradunk, hogy nem nyilatkozunk a ma­gán­életünk részleteiről.

Erre tessék! Ezért írtam azt, hogy egyszerűen nem bírja konfliktus nélkül élni az életét. Nem értem, mi szükség volt erre – méltatlankodik Fecsó.

– Kisebb gondom is nagyobb most a válóperemnél, és hogy Vivinek milyen követelései vannak. Engem is érzékenyen érint a vírushelyzet. A vállalkozásaim­ban igyekszem megtartani az embereimet, nem szeretnék senkit szélnek ereszteni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...