Celeb

Fásy Ádámot 10 hónap börtönre ítélték

Bors

Létrehozva: 2017.12.11.

<p>Az őssejt-ügyben hirdettek ítéletet, a mulatós zenész büntetését két évre felfüggesztették, mindemelett 4.440.000 forint pénzmellékbüntetésre kötelezték.</p>

Tavaly májusban hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet az engedély nélküli őssejtkezelések ügyében indult büntetőperben a Fővárosi Ítélőtábla, most hozott újból ítéletet a Fővárosi Törvényszék.

A vád szerint egy ukrán tudós módszere alapján magyar és ukrán orvosok gyógyíthatatlan betegeknek adtak őssejtkezelést, de engedély nélkül. Egy-egy ilyenért több millió forintot is elkértek, a cég alapításában részt vett Pákh Imre és Fásy Ádám is.

A mostani ítélet szerint P. Imre és társai az emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntette mellett többrendbeli csalás bűntettében is bűnös.

A bíróság P. I. I. rendű vádlottat 10 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 9 millió forint pénzmellékbüntetésre, B. J. V. II. rendű vádlottat 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről, dr. S. I. III. rendű vádlottat 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 1 millió forint pénzmellékbüntetésre, F. Á-t 10 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 4.440.000 forint pénzmellékbüntetésre, K. N.-t V. rendű vádlottat 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 2 évre kiutasította az ország területéről.

Az őssejtbotrány még 2009-ben robbant ki, amikor több orvost is őrizetbe vettek, mert a nyomozók szerint 2007 óta illegális őssejt-beavatkozásokat végeztek, illetve a kezeléseket végző cég több tagját is megvádolták. A bíróság döntéséről és annak hátteréről itt olvashat bővebben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...