Fásy Ádám: A mi családunkban nincs főnök

Igazi családi vállalkozást működtet Fásy Ádám, 19 éves lánya, Zsüliett vágó lett, ő felel a család tévéműsoraiért. A mulatós énekes örül, hogy így rajta tarthatja a szemét imádott gyermekén.
Igazi családi vállalkozást működtet Fásy Ádám, 19 éves lánya, Zsüliett vágó lett, ő felel a család tévéműsoraiért. A mulatós énekes örül, hogy így rajta tarthatja a szemét imádott gyermekén.

Mennyire szigorú édesapa?

Nem igazán, inkább a feleségem az, aki következetesebb, és a kezében tart mindent. A lányunkkal szerencsénk volt, mert kicsi kora óta kötelességtudó, mindig szeretett tanulni, igazából sose volt vele semmi baj. Még a lázadó tinikor okozta gondok miatt sem főtt a fejünk, valahogyan elkerült bennünket az is.

Akkor ezért engedték meg Zsüliettnek, hogy tizenévesen egyedül költözzön Amerikába?

Így van. Egy évvel ezelőtt négy hónapot élt Miamiban. Háztartást vezetett, autóval rótta az utakat, nyelviskolába járt, és egy pillanat alatt beletanult a felnőttek életébe. Kiutaztam vele, az első tíz napban együtt térképeztük fel a környéket. Házat béreltünk, annyi volt a dolga, hogy nyelvet tanuljon. Féltettük őt, de egyikünk sem bánta meg ezt a nagy lépést, mert ahogyan mondtam, a kora ellenére felelősségteljesen viselkedik.

Hogy keveredett Zsüliett a családi bizniszbe?

Tulajdonképpen amióta járni tud, azóta „dolgozik” a családi vállalkozásban, hiszen amikor még szépségversenyeket is szerveztem, ő volt a hivatalos koronahordó, ő hozta be mindig a színpadra. Elkezdett videó- vágást tanulni, és egyszer csak azon kaptuk magunkat Marikával, hogy a lányunk profi lett benne. Felkértem őt, hogy dolgozzon a családi vállalkozásban, ő vágja például a Fásy Szupersztár műsort.

Akkor Zsüliettnek most ön a főnöke?

Dehogy! Ők a főnökök a feleségemmel, én csak egy egyszerű beosztott vagyok! Egy egyszerű ember, aki meghúzódik a háttérben! (nevet) Viccet félretéve, a mi családunkban nincs olyan, hogy főnökség. Mindenki teszi a dolgát, és közösen hozunk döntéseket.

Fásy nem tartja magát szigorú apának, felesége sokkal következetesebb lányukkal, Zsülivel © DFP

De mégis milyen a lányával együtt dolgozni? Erre számított?

Zsüliett nem árult zsákbamacskát. Rengeteget dolgozik, óriási a teherbírása, olykor sajnálom is őt, hogy nincs ideje a fiatalok életét élni. Tudom, hogy van benne egy erős megfelelni akarás felénk, néha én kérem őt, hogy lassítson. Talán már túlságosan is fegyelmezett, korához képest nagyon jó munkaerő. Magamat látom benne, ennyi idősen én is pont ilyen voltam. Vendéglátóiparban dolgoztam, és ugyanilyen buzgó voltam. Marikával pedig szim­biózisban élünk, nélküle nem is tudnék létezni. Jól működünk együtt hárman, még vitáink sincsenek.

Feleségével jut idejük egymásra ennyi munka mellett?

(nevet) Huszonöt éve vagyunk együtt, ami kitesz ötvenet is, mivel a nap huszonnégy óráját közösen töltjük a munka miatt. Van, amikor megállunk és elszökünk egy kicsit kettesben pihenni, de ez most nem az az időszak az életünkben. Most a munka az első.

Mikor voltak legutóbb nyaralni?

Várjon, hadd gondolkozzam ezen, mert nem emlékszem…