Celeb

Faluja kápolnáját siratja Halász Gábor

P. Zs.

Létrehozva: 2018.09.14.

<p>Mintha az Úr haragja sújtott vol­na le: Kiskutason váratlanul összerogyott a kápolna tornya. A falu első embere, a Barátok közt Hoffer Misijeként megismert Halász Gábor segítségre vár.</p>

Rájár a rúd a kiskutasiakra, a több mint 250 éves kápolna tornya váratlanul összerogyott augusztus utolsó napjaiban. A mindössze 200 lelkes falucska egyik jelképe és a környék ékessége nagyon fontos az emberek számára, így mindenkit megdöbbentett a váratlan helyzet. Bár azt tudni lehetett, hogy a tornyot később építették hozzá a Farkas család temetkezési helyéül szolgáló templom hajójához, és gyakorlatilag elcsúszik egymástól a két épületrész, a templomot ugyanakkor nagyjából tíz éve re­noválták, de akkor nem nyúltak hozzá az alaphoz. Most két verzió is felmerült, hogy miért omlott össze a műemlék tornya.

– Ugyan nem Isten haragja sújtott le, de az lehetséges, hogy egy villám csapott bele a toronyba – mondta a Borsnak Halász Gábor. A település polgármestere nagyon fontosnak tartja a falu jelképének szá­mító épületet, és bár az egyház tulajdona, minden se­gítséget megadnak, hogy hely­re lehessen hozni a sérült templomot. Ugyanakkor a legrosszabb is benne van a pakliban, hogy a szakértők a tel­jes lebontást javasolják. Halász Gábor szerint ezt nem lehet megengedni. Bár a harang is megsérült, és így már sosem lesz a régi, azt is szeretnék helyrehozni.

A helyreállítás költségét egyelőre nem lehet felbecsülni, de aktívan dolgoznak a statikusok és építészek a felmérésén. A polgármester minél több támogatót szeretne az ügy mellé állítani, így még az is előfordulhat, hogy szí­nészek is segítenek majd a kiskutasiakon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók