Celeb

Ezért törte szilánkosra egy férfi állát Ganxsta

Bors

Létrehozva: 2015.12.15.

Erősre itta magát, provokálta, és a szemtanúk egyöntetű véleménye szerint hátba vágta Ganxsta Zoleet az a kecskeméti férfi, akinek a rapper két hete egy céges bulin egyetlen ökölcsapással több darabra törte az állkapcsát – írja a Blikk.

Az év dolgozójává frissen megválasztott alkalmazott másnap, a kórházban tudta meg, mit is művelt a vállalati rendezvényen. A lap információi szerint a rendőrök mesélték el neki, hogyan tört szilánkosra az állkapcsa. A férfi megdöbbenéssel hallgatta a történetet, majd állítólag azt motyogta maga elé: „Ezek szerint megérdemeltem, amit kaptam!”

Egy kollégája elmondta: először csak felkiabált a színpadra, szidta Ganxstát meg a bandáját, és mindkét középső ujjával beintett nekik. Aztán egyszer csak levette a pulóverét, és Zoleehoz vágta. A rapper sokáig tűrt, akkor is próbálta elkerülni az év dolgozóját, mikor lejöttek a színpadról. Csakhogy az meg akarta verni Ganxstát: beérte őket, és hatalmas erővel hátba vágta a zenészt.

Bár a logisztikus retteg attól, hogy kirúgják, a munkáltatója ragaszkodik hozzá, túl jó munkaerő ahhoz, hogy elveszítsék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...