Celeb

Ezért indul kopaszon az Eurovízión Török Jázmin

T. T.

Létrehozva: 2016.01.18.

Tar fejjel vág neki az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjének Török Jázmin. A kopasz énekesnő a Borsnak elmondta, így sokkal magabiztosabb és boldogabb.

Tökéletes frizurák, csillogó tincsek és makulátlan kontyok – a zenés show-műsorok elengedhetetlen kellékei, és bizony hazánk női előadói is szinte kivétel nélkül a hosszú loknikra esküsznek. Egy kivételével.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjében induló Török Jázmin nemcsak gondolatébresztő Power of love
(A szeretet ereje) című számával került reflektorfénybe, hanem szokatlan megjelenésével is. A muzsikuscsaládból származó Jázmin ugyanis kopasz énekesnőként jutott be a döntőbe.

– Négy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy hátrahagyom a családomból ho­zott gondolati mintákat, amelyek nem szolgálják és építik az életem, így egyfajta szertartásszerűen levágtam a hajam, majd pozitív irányt vett az életem, és meggyőződésem, hogy a hajtincseimben is hordoztam olyan energiákat, melyektől meg kellett válnom. Ma sokkal kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb az életem kopaszon – magyarázta Jázmin, aki nemcsak lelki békéjét találta meg kopaszsága által, de sokkal praktikusabbnak is tartja. Bár azzal is tisztában van, hogy ezt a stílust kevesebben értékelik.

–  Óriási boldogság számomra, hogy bekerültem a legjobb harmincba, mert húsz év kemény munkája és kitartása van abban, hogy most itt lehetek. Ma már tudom, nekem idő kellett ahhoz, hogy felnőjek a sikerhez, és a zenémmel szeretnék ösztönözni minden embert arra, hogy bátran higgyen önmagában, a benne levő teremtő erőben és merjen változtatni, változni a saját sikere és boldogsága érdekében, hogy szeretetet, hitet és belső békét nyerjen – mondta el Jázmin.

Jázmin versenydalát ide kattintva hallgathatja meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140782_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713461417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713461417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók