Celeb

Ezért hagyta itt Magyarországot Gombos Edina

Bors

Létrehozva: 2015.10.29.

Gombos Edina és családja három hónapja költözött az Egyesült Államokba és egy ideig nem is nagyon mutatkoztak a nyilvánosság előtt. Most adtak magukról először életjelet.

Úgy fest, Gombos Edina férjével és gyerekeivel élvezi az amerikai álmot. A család gyorsan beilleszkedett új lakhelyén, Alberto munkát keres, nagylányuk már iskolába jár, kisfiával pedig Edina van otthon.

– Otthon mindenünk megvolt, gyönyörű családi ház, biztos munkahely, jól éltünk, de egyre több dolog zavart bennünket az országban, leginkább a nyomasztó közhangulat, az erősödő gyűlölködés és acsarkodás. Már jó ideje úgy éreztük, nem jó irányba mennek a dolgok, elfogyott a levegő körülöttünk, tovább kell lépnünk. Már 11 évvel ezelőtt, amikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk, tudtuk, hogy nem Magyarországon fogjuk leélni az életünket. Csak azt nem gondoltuk, hogy két gyerekkel vesszük majd rá magunkat a költözésre – mesélte Gombos a Nők Lapja Cafénak adott intejújában.

– Az a legnehezebb, hogy nem láthatom a szüleimet, testvéreimet és azokat a barátokat, akik közel állnak hozzánk, a bizalmasaink. Már azért megérte váltani, hogy Miranda és Matteo nyitott, toleráns, intelligens, több nyelvet beszélő gyerek legyen. A kiköltözésben persze az is motivált bennünket, hogy Albertóval éreztük, új ingerekre, másfajta gondolkodásra, környezetváltozásra, fejlődésre van szükségünk. (...) Imádom, hogy az emberek lazák, nyitottak, barátságosak. Mindenki kedvesen mosolyog és nagyon szeretnek beszélgetni. Tudom, erre otthon rögtön rávágják, hogy ez mű-viselkedés, de én úgy gondolom, inkább ez legyen, mint a rosszindulat, a keserűség, az utálkozás, egymás folytonos bántása, piszkálása. – mondta a TV2 egykori műsorvezetője.

A család már vett egy ingatlant is sajátjukon kívül, amit kiadnak, hogy ebből is legyen bevételük, amíg a szülőknek nincsen fix keresete. Gombos Edina persze nem szeretne végleg felhagyni a tévézéssel, a portálnak elárulta, komoly tervei vannak a tengerentúlon élő magyarokkal.

– 22 évig dolgoztam a médiában, hajnali rádiózás, napközbeni forgatások, konferálások, majd esti élő tévéműsorok. Nagyon vágytam már pihenésre, és arra, hogy csak a családomnak élhessek. Most élvezem a nyugalmat, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen felhagytam az otthoni dolgaimmal, hiszen amit tudok - ilyen a gondozásomban eddig megjelent kilenc könyv is -, azt innen irányítok. Vannak forgatási terveim is, mégpedig azokkal a magyarokkal, akik Floridában lettek sikeresek. – zárta sorait Gombos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti