Celeb

Ez a sorozat arathat az Emmy-díjátadón

Bors

Létrehozva: 2017.07.16.

22 Emmy-díj-jelölést kapott a Westworld című sci-fi-széria. A tévéműsorok legtekintélyesebb elismerésére, többek között Anthony Hopkinst és Thandie Newtont is felterjesztették a hazánkban is népszerű sorozatból. 

A Stranger Things és a Viszály: Bette és Joan 18-18 nominációja is komoly reményeket kelthet az alkotókban, míg az Alelnök című komédiasorozat szinte már hagyományosan sok jelöléssel vág neki a szavazásnak – idén 16-tal. 

Feltűnő tendencia, hogy a díjra esélyesek között egyre több olyan produkció szerepel, amely internetes csatornán jut el a nézőkhöz (ilyen a Netflix, az Amazon és az HBO Go), jól tükrözve a tévézési szokások átalakulását.

A színészi díjakra jelöltek között a legérdekesebb versengés Susan Sarandoné és Jessica Lange-é, mivel ugyanabban a sorozatban szerepeltek rivalizáló színésznőket alakítva. 

Posztumusz jelölték Emmy-díjra Carrie Fishert (balra) a Katasztrófa című angol tévésorozatban nyújtott alakításáért. A Csillagok háborújában Leia hercegnőt alakító, decemberben elhunyt színésznőt korábban már többször is jelöl­ték Emmyre, de sosem nyerte el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670417
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...