Celeb

Évtizedeken ível át Juhász Előd zenehídja

A. T.

Létrehozva: 2017.09.09.

Juhász Elődtől nem lehet olyat kérdezni a zenével kapcsolatban, amire ne tudná a választ. A Magyar Televízió mára legendássá vált zenetörténésze  egészen 2002 januárjáig vezette a Zenebutik című műsort, amely újszerű koncepcióval in­dult. Az alkotók azt tűzték ki célul, hogy pergő egymásutánban bemutassanak sok zenei történést, értéket, érdekességet  műfajkorlátoktól függetlenül. A műsor ötlete Juhász Elődtől származott.

– Volt előzmény, 1977-től  a Petőfi Rádióban Csiba Lajossal készítettük a Zeneközelben című élő műsort, amelynek szintén nem voltak műfaji kötöttségei. A Magyar Televízióhoz 1981-ben már azzal a kész ötlettel ér­keztem, hogy ennek alakítsuk ki a televíziós változatát. Így született meg a Zenebutik, a ne­vet én találtam ki – idézi fel a kezdeteket Előd. – Jelképünk egy pillangó lett, amit a grafikus véletlenül alkotott meg, ám megéreztük a benne rejlő lehetőségeket. Kifejezte a változatosságot, a sokszínűséget, ami jellemző volt ránk.

Hat unokája született

A 79 éves Juhász Előd ma is aktív. A műsor megszűnése érzékenyen érintet­te, de aztán megtalálta a módját, hogy csempész­heti vissza zenét népszerűsítő, zenehídépítő koncepcióját az emberek éle­tébe.– Ismét együtt dolgozom Csiba Lajossal, szom­batonként folytatjuk a Ze­neközelben sorozatot az egyik rádióban. Visszatértünk a gyökerekhez – mondta Juhász, aki sza­bad­idejében sem tétlenkedik. Élményeiről könyveket ír, és hat unokája is gondoskodik arról, hogy a nagypapa továbbra is a megszokott jó formában maradjon.

A zenetörténész ragaszkodott ahhoz, hogy az adások többsége élőben és lehetőleg ne a stúdió­ból jelentkezzen. Így nemcsak az országot utazta be a stáb, hanem gyakorlatilag a nagyvilágot is. Bár a kritikusok kezdetben lehúzták a műsort, a né­zőknek tetszett a szokatlan koncepció, amit ékesen bizonyít, hogy közel húsz éven keresztül, kétszázhatvanhat adást megélve láthatták  vasárnap délelőttönként. Ez idő alatt sok nemzetközi sztár is megfordult a Zenebutikban.

– Nehéz kiemelni akár egyet is közülük, mind más miatt emlékezetes számomra. Diana Ross nőiessége összes eszközét bevetette, hogy a lehető legjobb be­nyomást keltse. Pavarottival ka­rácsony előtt találkoztunk, hosszú egyeztetés után mondott igent, és végül egy exkluzív énekléssel ajándékozott meg minket – meséli Juhász, hangsúlyozva, ugyanilyen kuriózumnak tartotta azt is, amikor például Kocsis Zoltán és Presser együtt zongorázott a műsorban.

A Zenebutikot ma is ismétli az M3, ráadásul abban az időpontban, amelyben annak idején a nézők megszokhatták: vasárnap délelőttönként.

Paródia Gálvölgyi módra

A Zenebutik sikerességéhez kétségtelenül Juhász Előd személyisége is hozzájárult. Az erősen gesztikuláló, enyhén kancsal, kopaszodó Előd megihlette Gálvölgyi Jánost is. Hatalmas sikert aratott paródiája miatt Juhász nem sértődött meg, sőt gratulált hozzá, és meghívta a következő adásba a színészt.

– Volt egy szürkehályogműtétem, ez egy öregkori betegség, nálunk családi átok. Az operációval elmúlt a kisgyerekkorom óta tartó kancsítás is. A kopaszodásból pedig soha nem csináltam problémát – nyilatkozta korábban egy bulvárlapnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132438_auto_resized.jpg
origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713269113
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713269113
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi