Celeb

Eszenyit segítette a Marton-botrány – 2017 TOP 50 celebje, 1. rész

Bors

Létrehozva: 2017.12.18.

A Bors idén harmadszorra választotta meg az ország TOP 50 celebjét. Az előző évek­hez képest óriási a változás, még az élmezőnyben is. A szavazásban idén Geszti Péter reklámszakember, Holdampf Linda stylist, Sütő Enikő modell, Bárdos András televíziós szakember és Kósa-Boda Veronika, a Bors főmunkatársa újságírója vett részt. Összesí­tett pontszámaik alapján alakult ki a végső sorrend.

Valóban az a  legnépszerűbb híresség, akit a legtöbbször látunk a tévében? És elég az, hogy csak lássuk, vagy a magán­életét is ismernünk kell ahhoz, hogy megkedveljük? Ki az, akire, bármit is mond, az egész ország figyel?

Ezekre volt kíváncsi idén is a Bors szerkesztősége, ezért kértük fel Magyarország első számú szakembereit, hogy legjobb tudásuk szerint pontozzanak. A zsűriben idén két újonc kapott helyet: a szavazáskor a dzsungelben harcoló Herczeg Zoli helyett Holdampf Linda érkezett, a tavalyi pontozás óta az ATV-nél elhelyezkedett Sváby Andrást pedig Bárdos András váltotta, aki csatornafüggetlenként elfogulatlanul alkot véleményt.

A jelöltlistát aszerint állítottuk össze, hogy kikről írtunk a legtöbbször, kinek a neve volt garancia arra, hogy online felületünkön, a Borsonline-on kattintanak a róla szóló hírekre.

A zsűritagoknak, a szokásokhoz híven, idén is egytől ötig kellett pontozniuk négy szempont szerint: az adott celeb szerintük mennyire ismert, mennyire lehet szimpatikus, mennyire szórakoztató, és hogy mennyire van hatással a közönségre. A celebek így fejenként 100 pontot gyűjthettek, szavazategyenlőség esetén az alakította ki a végső sorrendet, hogy ki kapott magasabb pontszámot az ismertségre, majd a szimpátiára.

(Holnap a 16–20. helyezettet mutatjuk meg)

25. Radics Gigi (egy helyet javított)

Az énekesnő idén először ült be az X-Faktor mentori székébe, ez országos ismertséget hozott neki, pedig az év elején még Amerikában próbálkozott karrierje beindításával. De az tény, hogy zsűritagjaink szerint a szórakoztatófaktorán még lenne mit javítani, erre ugyanis csak 15 pontot kapott. Mivel jövőre is lesz tehetségkutató, Giginek lesz alkalma fejlődnie. 74 pont

24. Istenes Bence (6 helyet rontott)

Az idei sorrend egyik nagy vesztese Istenes Bence, akinek tavaly még sikerült az előkelő 18. helyet megszereznie. Az RTL Klub műsorvezetője azonban idén önkéntes száműzetésbe vonult, Németországban építi a karrierjét, hogy egyszer ott szerepeljen egy hasonló listán első. 75 pont

23. Rubint Réka (14 helyet javított)

A fitnesz nagyasszonyát az egész ország ismeri, ám ő is a szórakoztatáson és a hatáson bukott meg. Az előbbire 14, míg az utóbbira 19 pontot kapott. Rékának azonban így sem lehet oka panaszra, hiszen magán­élete rendezett, szakmailag is a csúcson van. A listánkon is előrelépett 14 helyet a tavalyihoz képest. 75 pont

22. Erős Antónia (hat helyet rontott)

Az RTL Klub híradósa országosan ismert, ez csak természetes. Kellőképpen szimpatikus is a zsűritagjaink szerint, ám nem szórakoztató (11 pont), és nincs erős hatással a közönségére (17 pont). Ez utóbbi kettő érthető is, híradósként Antóniának cseppet sem feladata, hogy bohócot csináljon magából, így vonva magára a figyelmet. 75 pont

21. Eszenyi Enikő (új szereplő)

Egy egészen felkavaró üggyel, a Marton László körüli zaklatási botránnyal kapcsolatban szerepelt idén rengeteget a sajtóban a Vígszínház igazgató asszonya. Pedig szakmailag továbbra is sikeres: a Vígben majdnem minden este telt házzal futnak a darabok. 76 pont

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt