Celeb

Esküvője előtt szakított Nacsa Olivér

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.09.26.

Tíz év alatt két komoly kapcsolata ment tönkre Nacsa Olivérnek. A humorista hétfőn közleményben tudatta, szerelmével, Pataki Szilvivel külön váltak útjaik.

„Annyira szeretjük egymást, hogy mindent együtt szeretnénk megélni, amit nő és férfi együtt megélhet”– mondta a Borsnak három évvel ezelőtt a Barátok közt egykori sztárja, Pataki Szilvi színésznő. Nacsa Olivérről beszélt, arról az ismert humoristáról, aki tíz évvel volt idősebb tőle, de elmondása szerint fiatalabb férfi szóba sem jöhetett volna nála.

– Mindig is az idősebb férfiak vonzottak, és én is érettebbnek tartom magam a koromnál – magyarázta, majd két évvel ezelőtt, az összeköltözésüket követően Olivér már bátrabban fogalmazott a Reflektornak: – Az esküvő az tulajdonképpen napirenden van a mi életünkben. Én azt mondom, hogy egy életre tervezek Szilvivel. Nagyon megtaláltuk egymást, és nagyon szépen sikerült egymáshoz csiszolódnunk.

Ez a véget nem érő, örök szerelem ért véget hivatalosan tegnap. A hírt Nacsa Olivér közölte a közösségi oldalán úgy, ahogy oly sok pár teszi mostanában azt.

„Kedves barátaink, ismerőseink, tisztelőink! Szeretnénk elejét venni mindenfajta találgatásoknak, pletykáknak és szóbeszédnek. Szilvi és én három és fél év után úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az életünket. A döntést közösen hoztuk meg, az elválásunk a legnagyobb barátságban, mély szeretetben, békében és kölcsönös tiszteletben történt. Arra szeretnénk kérni mindenkit, legfőképpen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy ennél többet nem szeretnénk megosztani a nyilvánossággal. Abban a nem várt esetben, ha kérésünket a sajtó nem tartja tiszteletben, úgy személyiségi jogaink esetleges megsértésének következményeként a megfelelő jogi lépéseket kényszerülünk megtenni. Szilvi és Olivér” – olvashattuk.

Olivért és Szilvit hiába próbáltuk elérni, egyikük sem vette fel a telefonját. A humorista volt felesége, Zsuzsa sem. Ő hasonlóan hirtelen és különös módon tűnt el Olivér életé­ből 2012-ben. A 2006-os megismerkedésük után és az eljegyzést követően azonban rendre elhalasztották a menyegzőt. Zsuzsi Olaszországba költözött egy munka miatt, majd 2011-ben mégis egybekeltek. Már a babát tervezték, amikor Zsuzsa egy német munkalehetőségre is igent mondott, onnan pedig már esze ágában sem volt hazajönni. Olivér alaposan belefogyott abba a szakításba.

Nos, a Bors információi szerint ettől most nem kell tartani. A párhoz közeli forrásunk szerint ugyanis szinte nyílt titok volt: a pár nincs együtt.

– Már a nyáron sem nagyon lehetett látni, hogy közös képeket, élményeket osztanának meg az ismerőseikkel. Az utóbbi hetekben pedig Olivér már felszabadultnak tűnt, csapta a szelet a lányoknak mindenfelé – mondta forrásunk. 

2017: Szakítani csak közleményben illik!

Az idei esztendő a szakítások terén is igazi újítást hozott, a párok egyre gyakrabban egy közös közleményben tudatják a világgal, külön váltak útjaik. Így megelőzik a találgatásokat, ugyanakkor a szakítás tényén túl nem nagyon árulnak el egyebet.
Január 4-én ilyen módon tudatta a világgal Nádai Anikó és férje: öt év után elválnak.
Talán őket is megirigyelve feb­ruár közepén pedig a friss ügyvédjelölt, Zimány Linda „jelentette be”: Kedves Ferenc már a múlt.
A legutóbbi történet gyakorlatilag még forró: Hódi Pamela vasárnap közölte a világgal, hogy Berki Krisztiánnal az ötéves kapcsolatuk a „végéhez ért”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók