Celeb

Esélytelen Boggie dala az Eurovízión?

Sz. B., kbv

Létrehozva: 2015.05.19.

Lesújtó írás született Boggie daláról az angol sajtóban, egy nappal az Eurovízió elődöntője előtt. A magyar lány viszont úgy érzi, esélyesként bánnak vele a szervezők.

A szokásos utolsó esély­latolgatások szerint Csemer Boglárkának vajmi kevés esélye van előkelő helyet szerezni a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, sőt.

A kritikusok a magyar lány dalát az utolsók közé sorolják.

Pedig Boggie mindent megtett a sikerért: több európai városban is tartott úgynevezett flashmobokat, vagyis az utcán népszerűsítette versenydalát. Akkori akciói hatásosnak is mondhatók, hiszen a fogadóirodáknál jó esélyt adtak akár a végső győzelmére is. Nem tudni, azóta mi történt, de tény, hogy a fogadóirodák – annak ellenére, hogy a kezdetekkor alig fizettek volna a győzelme esetén – hétfő délután már esélytelennek tartották, vagyis nagyot kaszálna, aki Boggie-ra fogad.

Ráadásul a Mirror nevű angol portál sem bánt finoman a magyar lánnyal, dalát egyszerűen borzalmasnak, hallgathatatlannak írja le. „Olyanféle dal ez, amitől előhúzod az öngyújtódat a zsebedből (mint az érzelmes daloknál szokás a koncerten – a szerk.), itt viszont inkább arra használnám, hogy ne kelljen tovább hallgatnom”– írja a Mirror szerzője. Az újságíró ráadásul a dal háborúellenes témáját szin­tén kritizálja, unalmasnak tartja.

Bárki bármit mond, és bárhogy alakulnak a fogadások, Boggie nem foglalkozik a negatív kritikákkal.

– Itt nagyon jó a hangulat, kedves és hihetetlenül profi a stáb. Csak a pozitív dolgokkal foglalkozom, én mindenkitől azt hallottam, hogy nagy esélyesnek tartanak, és úgy érzem, pozitív értelemben ki is emelnek a mezőnyből – fogalmazott eurovíziós indulónk.

Sok sikert, Boggie!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában