Celeb

Erős Antónia: Feljelentem a vádaskodó cégvezért

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.11.10.

Az élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó vállalkozás vezetője állítja, már kilencmillió a kára, de ez még emelkedik. A tévés mindent cáfol, jogi útra tereli az ügyet.

Ötvenhárom tonna élelmiszer-ipari terméket zárolt, de nem semmisített meg a Pest Megyei Kormányhivatal egy cégnél, ahol cukrászatok, pékségek ellátásához szükséges alapanyagokat gyártanak. A hatóság a cég által korábban zárolt egy tonna lejárt szavatosságú terméket látott fémhordóban az udvaron.

A kifogásolt áruk nem a Dia-Wellness termékek összetevői voltak, a hatóság csak a dió- és a máktöltelékek visszarendelését kérte. A gyártó cég ügyvezetője, Antalicz Miklós szerint minden jogszabályt betartottak, ellenőrzést is mindössze azért kaptak, mert Erős Antó­nia ismeretségi köréből valaki feljelentette őket.

Az ügyvezető nem tudja bizonyítani az állítását, ám a Borsnak azt mondta, az ellenőrök egymás közötti beszélgetéséből hallotta, hogy a híradós állhat a háttérben.

– Erős An­tónia az or­szág cukormentes tortájának arca, a létrejöttében is közreműködik. Összetűzésbe keveredtem vele, ugyanis kiderült, hogy a sütemény cukortartalma tízszerese a diabéteszesek számára megengedettnek, és szóltam is neki emiatt. Sőt felajánlottuk, hogy almacukrot biztosítunk a sütikhez, de ezt sem fogadta el.

– Nem objektíven vizsgálódtak, a jegyzőkönyvből sorokat húztak ki, viszont egy terméket sem vizsgáltak meg. Eddig kilencmillió forint a veszteségem, de a jogerős határozatig ez az összeg emelkedhet – mondta az ügyvezető, aki egyébként pár évvel korábban egy Schobert Norbi elleni becsületsértési ügyben fi­gyelmeztetést kapott, amikor mérgezőnek nevezte az Update szójás lisztet.

Nos, úgy tű­nik, az ügyvezető még egy per elé nézhet, ugyanis a híradós nem hagyja válasz nélkül az állításait:

– A cég vezetőjének minden kijelentése komolytalan és a valóságtól elrugaszkodott, így azokat kommentálni sem szeretném, de a szükséges jogi lépéseket megteszem – mondta a Bors Erős Antónia.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141534_auto_resized.jpg
origo.hu

A dél-európai államok vidéki területein már érezhetők az EU migrációs politikájának hiányosságai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713448510
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713448510
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713448510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713448510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók