Ernyey Béla: Mindig a saját utamat jártam - interjú

Budán, egy olasz ünnepélyen futottunk össze. Éppen itthon időzik?

A februárt és a márciust Ázsiában töltöttük a feleségemmel, majd Milánóba vitt az utunk. Most épp Budapesten vagyunk, így eljöttünk erre az estélyre, mert imádjuk az olasz kultúrát, az olasz konyhát, az olasz divat előtt pedig leborulok, ahogy minden férfinak kellene. Egyébként folyamatosan úton vagyunk, Bécs és Budapest közt ingázunk, Dórival. 

Miért vannak folyton úton? Nem vágyik az állandóságra? 

Visszakérdezek, mi a rossz abban, ha valaki folyton úton van? Én sosem éltem átlagosan. 31 évesen elmentem Ma­gyarországról Ausztriába, majd Németországba, onnan Franciaországba. A német film és tévé lett az életem, amivel bejártam az egész világot. Mexikó, Bali stb., ez sajnos kevés hazai színésznek adatik meg. Én szabadúszóként mindig is a saját utamat jártam, és erre büszke vagyok. Számomra maga az út a cél.

Tehát a karrier miatt döntött úgy, hogy elmegy? 

Részben. Az a baj, ha 200 évig élnék – az még 125 év – sem tudnék ezzel a teljes magyar közönnyel szemben csatát nyerni, de már nem is akarok. Ha kinyitja a német vagy angol nyelvű Wikipédiát, akkor meglátja, miket csináltam.

Jól érzem, hogy ön csalódott? 

Dehogy csalódtam. Nyugaton rengeteg megbecsülést és díjat kaptam. De Magyarország más…

Akkor nem húz haza a szíve? 

Én nemcsak magyarnak, hanem európainak is tartom magam. Osztrák állampolgár vagyok, a nejem várományosa az ottani állampolgárságnak. Mi így gondolkozunk.

Sokat emlegeti a nejét. Ő tartja magát ennyire fiatalon? 

Természetesen a gyönyörű feleségem hozzátesz mindehhez, de nem azért vagyok ilyen, mert Dóri mellettem van, hanem, Dóri azért van mellettem, mert én ilyen vagyok. 

De akkor mi a titok, hogy közel 76 évesen, még mindig ötvenesnek saccolnánk? 

A titok a kíváncsiság, és hogy az embernek nem szabad elhinnie a saját korát. Mert abban a pillanatban, ahogy elhiszi, be kell álljon azok közé, akik már csak a múltnak élnek, és arra várnak, hogy magukra húzzák a koporsót. 

Honnan meríti ezt a kifogyhatatlan életerőt, életkedvet? 

Az emberek általában a nagy örömökre várnak, pedig az élet az apró örömökből áll. A nők arra vágynak, hogy megérkezzen a nagy ő, miközben elmennek ezer kis ő mellett. Holott a kis ők adják az életnek a savát és borsát. Mi most lettünk tíz­évesek Dórival, és a nagy ők vagyunk egymásnak, de ez nem mindig sikerül. Nekem se sikerült 65 éves koromig.

És hány kis ő volt előtte?

Ebbe inkább ne menjünk bele...