Celeb

Érettségire készül Pumped Gabó

kbv

Létrehozva: 2016.09.26.

Kigyúrt teste és furcsa tánca tette híressé, de ma már inkább a tudását kamatoztatná. Pumped Gabo tanulni akar, majd a médiában helyezkedne el.

Lehet rajta mosolyogni, ám az tény, hogy a Nyerő Páros legnagyobb meglepetése Pumped Gabo és párja, Ági volt. A sok színész, színésznő, műsorvezető és híresség között ugyanis ők voltak, akik végig önmagukat tudták adni még akkor is, amikor a többiek azt vágták a fejükhöz, ők a legkevésbé összeillő pár. Bár a játékot nem sikerült megnyerniük, Gabo rengeteget tanult a műsorból, és látva maga körül a sok sikeres embert, visszaült az iskolapadba.

– Gyerekkoromban nem dúskáltunk az anyagi javakban, anyukám nevelt fel minket a húgommal minimálbérből. Belekezdtem pár vállalkozásba, de – talán emiatt is – nem voltam sikeres. Az érettségit sem szereztem meg, terveim sem igen voltak, hogy mit szeretnék csinálni. Modellkedtem, autókat adtam el, de a műsor olyan motivációt adott, hogy visszamentem az iskolába. Májusban érettségizem – mondta Gabo a műsor pénteki döntője után.

Gabo azt is elárulta, hogy nem elégszik meg az érettségivel, főiskolai diplomára vágyik. 

– Szeretnék a médiában elhelyezkedni, de nem feltétlenül műsorvezetőként, mert őket csak egy ideig foglalkoztatják, én viszont a vágást, az operatőri munkát is meg akarom tanulni, hogy később hasznosíthassam. Beszédtanárhoz is járok majd – folytatta Gabo. 

Párja, Ági is sokat kapott a műsortól. A korábban fitneszmodell lány is képezi magát: DJ-nek tanul, s már vannak felkérései. Az igazi Nyerő páros Peller Anna és férje, Miki lett, Valkó Eszteréket felülmúlva a döntőben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...