Én mindjárt sírok - akadt ki Dobó Ági A Konyhafőnök stúdiójában

Én mindjárt sírok - akadt ki Dobó Ági A Konyhafőnök stúdiójában

kiakadt
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 16. 12:00
Bors

Már az első feladatnál feladja a leckét a Konyhafőnök VIP zsűrije a közismert médiaszemélyiségnek, akik hétfőtől ragadnak fakanalat az RTL Klubon. Bár a legtöbben arra számítanak, hogy kedvenc ételüket készíthetik el az ítészeknek, egy váratlan bejelentés sokkolja a kezdő hatost. Ezúttal ugyanis két búra tartalmából kell választaniuk a hobbiszakácsoknak.

Az egyik alatt valóban a kedvenc ételük fő alapanyaga található, ám a másik abált sertéslábat rejt. Amelyik búrára esik a véletlenszerű választásuk, annak a tartalmával kell dolgoznia a versenyzőknek. A hír derült égből villámcsapásként éri a celebeket. – Egy pillanatra sokkot kaptam, soha életemben nem találkoztam ilyen alapanyaggal – szörnyülködött az Éjjel-nappal Budapest Rolandja. 

– Én mindjárt sírok, pfuj, nagyon csúnya! Kétségbeestem, hogy most mindent át kell logisztikázni, egyáltalán hogy állok ennek neki?! Megijedtem tőle – sopánkodott az egykori szépségkirálynő, Dobó Ági, akihez hasonlóan Nyári Alíz is kétségbeesve méregette a sertéslábat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.