Celeb

Elvették a zsaruk Demcsák Zsuzsa jogsiját!

Bors

Létrehozva: 2016.05.11.

Egy hete kapták el ittas vezetés miatt, Demcsák Zsuzsa máris búcsút inthetett a jogosítványának. Nehéz hónapok elé nézhet a TV2 sztárja.

A Bors elsőként írta meg: Demcsák Zsuzsát május 2-án, hajnalban ittasan kapták el a rendőrök. Most itt az újabb hír: a TV2 Mokka műsorvezetője máris búcsút inthetett a vezetői engedélyének.

A Bors megkeresésére legalábbis ezt közölte az Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata. Válaszukból az is kiderül, hogy kihallgatták Demcsákot, és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével meg is gyanúsították. „A rendőrség a vezetői engedélyt a gyanúsítotti kihallgatást követően elvette, amelyet megküldött a kormányhivatal részére” – közölték a rendőrök a Borsnak megküldött válaszaikban.

Természetesen ismét megkerestük a műsorvezetőt, aki azt mondta: amit akart, azt már közölt az üggyel kapcsolatban. A vele váltott pár mondat során ugyanakkor utalt arra, szerinte semmi váratlan nem történt.

Alig egy héttel ezelőtt Zsuzsa saját maga ismerte be tettét munkatársunknak, sőt elnézést kért mindenkitől.

– Való igaz, igazoltattak! Borzasztóan sajnálom! Kiengedtem a gőzt A Nagy Duett után. Száz méterre voltam a lakásomtól, és onnan mentem volna haza, amikor megállítottak. Hibáztam, borzasztóan sajnálom – mondta akkor a Borsnak, és azt is hozzátette: a jogosítványát nem vették el.

Az ezt követő napokban azt is megírtuk, hogy valóban használja az autóját, a jelek szerint úgy fest, ennek az időszaknak is vége. Még nem tudni pontosan, mit és mennyit ivott, de annyi legurult a torkán, hogy az már vétségnek minősüljön: a gyakorlat szerint ilyenkor a meghallgatás után vonják be a sofőr jogosítványát.

A két gyermekét nevelő édesanyának feltehetően taxiznia kell majd. Vagy fogadhat akár sofőrt is, ami szintén százezres tétel lehet.

Persze az sem kizárt, hogy mint korábban máskor is, ezúttal is a családja, talán az édesapja siet a segítségére.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt