Celeb

Elvált egymástól Schobert Norbi és Andre Agassi

Bors

Létrehozva: 2015.12.02.

Már nem üzleti partnere Andre Agassi egykori világelső teniszező Schobert Norbinak. A felek közös megegyezéssel intettek búcsút egymásnak.

– Egy olyan embert tudtam megnyerni három évre az Update nagykövetének – sőt, üzlettársamnak –, aki nagyon különleges. Magyarország ezeréves történelmében ugyanis ilyen erős ember nem állt magyar cég élén. Ha nem kockáztatunk, akkor csak a kudarcot tudjuk választani. A sikerhez kockázatot kell vállalni, és mi a sikert választjuk – mondta korábban Schobert Norbi Andre Agassiról, mikor tőzsdére vitte a cégét.

A Velvet szerint azonban az üzleti kapcsolatnak azóta vége szakadt. Mindkét fél erről tájékoztatta a portált.

– Mindkét fél közös megegyezéssel úgy döntött, hogy véget vet a partnerségnek – írta Agassi menedzsmentje, míg Norbiék hasonlóképpen reagáltak.

– André Agassi és az Update közötti szerződés valóban megszűnt, 2015. november 25-én, aznap pedig erről közzé is tettünk egy tájékoztatást a Budapesti Értéktőzsdén – nyilatkozta a sajtós.

Íme a tájékoztatás:

„Tisztelt Befektetők!

A Norbi Update Lowcarb Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ezúton értesíti a nyilvánosságot,hogy a mai napon a Társaság és az AKA Licenses LLC közötti partneri együttműködését közös megegyezéssel megszüntette.

Norbi Update Lowcarb Nyilvánosan Működő Részvénytársaság”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról