Celeb

Eluralta a szex a ValóVilágot - 18+ videó

Bors

Létrehozva: 2016.12.10.

Több mint három hónappal ezelőtt vették birtokba a Villát a VV8 szereplői, akik hétről hétre fogyatkoztak. Vasárnap este végleg bezárul az ajtó, amikor a győztes utolsóként elhagyja a luxusbörtönt. Kiderül, ki folytathatja az életét milliomosként. A villalakók ugyan csak önmagukat adták, ám ez bőven elég volt ahhoz, hogy a nézőket megbotránkoztassák vagy megnevettessék. Lássuk a villalakók legemlékezetesebb pillanatait!

Vivien legviccesebb pucérkodásai

1. Bekente magát önbarnítóval, majd végigrohant a lakáson, hogy megszáradjon. „Így az unikornisok szoktak szárítkozni. Elképzeltem, hogy a felhők közt repülök, és szárítgatom magam.”

2. Meztelen szellemként loholt Soma után. „Én egy meztelen szellem vagyok, Soma, és mindjárt elkaplak!”

3. Mindenki szeme láttára ápolta le borotválkozás után jégbalzsammal a legkényesebb testrészét. Sikított a fájdalomtól, ezért a többiek felvilágosították, hogy ez nem arra való.

A legerotikusabb jelenetek

1. Az első helyen mindenképpen Mici és Krisztián végzett, ők a villa minden zegzugában egymásnak estek. A villalakókkal közös szobában is képesek voltak gátlástalanul hancúrozni.

2. Evelin és Soma megszégyenítette még a pornósokat is. Már ami a szex közbeni beszélgetéseiket illeti. Evelin egy egész felnőttfilmforgatásra elegendő kéziszótárt mondott fel akciózás közben.

3. Zseraldin és Tivy a paplan alatt, józanul lettek egymáséi. Másnap azonban nem tudták eldönteni, hogy a maci melyik málnásba tért be.

Legjobb beszólások

Vivien: „Ha ezt nem iszod meg, nem leszel barbie-princess!”
Tivy: „Apukám is megmondta, hogy a hajszárítás duplaannyi áramot fogyaszt.”
Gina: „Én szerencsétlennek tartom magam, gyerekként sem találtam még csak egy százast sem az utcán.” Soma: „Amikor egy rossz poén elsül, rajtam csattan a húr.”
Soma a Rubik-kockáról: „Ilyen bűvös kockát még sosem raktam ki. 3D-s bűvös kockát raktam ki egyszer, de az teljesen más, mert az köralakú.”
Tivy Zsoltiról: „Zsolti azt mondta, hogy őt jobban szeretik kint, mert hogy intel...intellektuális, vagy mi.”
Gina: „Most is a külsőmet kezdi el degenerálni.”
Mici Zsoltinak: „Én is tudok ellenszenvet mondani ellened.”
Zsolti Micinek: „Rendelkezek olyan intelligenciahányadossal, amiről te csak álmodhatnál.”
Gina: „Én veszekedni és konfórtálódni is merek.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt