Eltűntek a szavazatok a tehetségkutatón - sorozat, 3. rész

Mobiltelefonos applikációk a szavazáshoz? Súgógép? Mobilizálható kamerák és elképesztő fénytechnika? 2016-ban mindez alapfelszereltség egy jó tévéshow-hoz, de 1966-ban még hasonlókról sem mertek álmodni az akkori szakemberek.

A Táncdalfesztivál szervezői azonban a kor lehetőségeit kihasználva hatalmas lendülettel vetették bele magukat a munkába. Az adásokat élőben közvetítette a televízió és mivel hirtelen kameramozgásokra, azonnali lekeverésekre nem volt lehetőség, mindenkitől precíz szövegtudást, bakimentes színpadi jelenlétet követeltek.

– Fegyelem és kréta, ezekre emlékszem. A mozgásterünket fehér krétával rajzolták körbe és azt nem hagyhattuk el! A hajlításokat, a modern éneklést üldözték, nem engedték – repít vissza minket az időben Aradszky Laci, majd Korda Györggyel nosztalgiázunk tovább.

Kordát a zsűri lepontozta, ezért nem kedvence az 1966-os fesztivál, de a nézők imádták, voksoltak rá, csak épp nem értek vele semmit. Állítólag politikai nyomásra az illetékesek lazán vették a szavazatszámlálást, vagyis megbundázták az eredményt.

– Minden héten csütörtök éjfélig kellett megérkeznie azon postai levelezőlapoknak a Magyar Televízió épületébe, melyeken szavazni lehetett. Arról nincs információm, mi alapján összesítették azokat – mondja Gyuri bácsi.

Mátrai Zsuzsának viszont van: – Kamu volt az egész! A döntőn ültünk egy monitor előtt, hallgattuk, amint a műsorvezetők sorolják a szavazatok állását. Záray Mártira és Vámosi Jánosra alig pár voksot említettek, mire Márti felcsattant: Ez hogy lehet? Csak mi vagy ötszáz lapot írtunk magunkra! Az énekesnőt csendre intették, a verseny pedig látszólag zavartalanul folytatódott tovább, immár annak a tudatában, hogy a győztes neve valószínűleg már borítékolva van.