Celeb

Eltört a bordája Galambos Erzsinek

A. T., kbv

Létrehozva: 2015.02.19.

Kutyasétáltatás közben érte baleset a 83 éves, Kossuth-díjas színésznőt, akit nagyon várnak vissza a színházba.

Mindig is imádta a négylábúakat Galambos Erzsi, akit a kutyák tartanak fiatalon, hiszen naponta kétszer is megsétáltatja kedvencét.

Ám éppen ez a séta okozott most nagyobb bajt: a 83 éves, mindig vidám színésznő bordáját törte, mikor kutyasétáltatás közben megbotlott és elesett még január közepén. A Kossuth-díjas színésznő nem akart lapunknak nyilatkozni állapotáról, pihenésre van most szüksége, s a rajongóktól is türelmet kért, ugyanis még nem lehet tudni, mikor állhat újra színpadra.

A József Attila Színház örökös tagjának eddig egyetlen előadását kellett csak lemondania. – A Mici néni két élete telt házas előadás, így ezt nem tudtuk le­mon­da­ni. Galambos Erzsit nehéz pótolni, de helyettesítéssel megoldottuk az estét, Molnár Zsuzsa ugrott be helyette. Nagyon várjuk, hogy Erzsi felépüljön – mondták el lapunknak a színház sajtóosztályán.

Esztergályos Cecília szintén bízik benne, hogy hamarosan újra pályatársával és barát­nőjével játszhat a legendás darabban, aminek következő előadása március 18-án lesz. Galambos Erzsi a most galibát okozó kiskutyát ráadásul Cilitől kapta.

– Mikor a 18 éves kutyája meghalt, én beszéltem rá Erzsit, hogy azonnal szerezzen be egy másikat. A yorki fajtájú, négy­éves Zorro kutyája az én kutyám leszármazottja, ugyanabból az alomból vannak. Édes, kedves, békés kutya, öt év körül lehet – magyarázta Esztergályos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt