Első szerelem: szőlősben jött össze egy lánnyal Takáts Tamás

Tizennyolc éves koromban egy építőtáborban szúrtam ki a lány gyönyörű égő vörös haját, a Hiába kí­sértesz hófehéren cí­mű Ady Endre-verset szavalta a gimnáziumi Ki mit tu­don. Már akkor tud­tam, hogy ez a lány kell nekem. Egy hé­ten belül többször is találkoztunk, sokat pingpongoztunk együtt, és az egyik ilyen randevún egy pokróccal jelent meg. Kimentünk a szőlősbe, ott terítette le a pokrócot. Itt ekkor egy örökké emlékezetes történet vette kezdetét: még mind a ketten szüzek voltunk, és ahogy belevágtunk a dologba, elkezdett zuhogni az eső. 

Ez elég komoly termékenységszimbólum, amire azóta is büszke vagyok. Két szűz a zuhogó esőben a szőlős közepén szerelmeskedik életükben először – ez a legnagyobb élmény, ennél szebbet elképzelni sem tudok. Aztán egy meglehetősen tanulságos történet kerekedett ebből az egészből, mert a barátnői rögtön bemószeroltak minket a tanároknál, és így amikor má­sod­szor próbálkoztunk, rögtön ránk törték az aj­tót. 

Már ak­kor ott ér­zékeltem a férfiak el­nyomottságát: engem büntettek és zavartak haza a táborból, nem a lányt, az ő szüleinek valószínűleg nem akartak írni, hogy „a lányukat szeretkezésen kaptuk”, de mint lovag, én szívesen vittem el a balhét. 

Ezt követően egész nyáron leveleztünk, de nem láttuk egymást, ő pedig időközben összejött valaki mással, másfelé vitt minket a sors. Azóta összefutunk időnként az ut­cán, és szeretettel köszönünk egymásnak, ez lett a történet vége.