Celeb

Első szerelem: Kocsis Dénes már óvodásként bokorba cipelte a lányokat 

Bors

Létrehozva: 2017.07.03.

<p>Első ránézésre naiv, visszafogott pasinak tűnik Kocsis Dénes, a Budapesti Operettszínház ifjú sztárja. A látszat azonban csalóka, Dini valójában belevaló, ro­mantikus férfi, aki már négy-öt évesen elkezdte ízlelgetni a szerelmet.</p>

– Halvány em­lékeim vannak arról az időszakról, de inkább a szüleim elbeszéléséből tudom, hogy óvodáskoromban egymás után vittem be a lányokat a bokorba – meséli mosolyogva az első, nem is olyan bátortalan lépéseket. Arra a kérdésre,  hogy mit csinált a bokorban a lányokkal, tömör válasz érkezett: – Csókolóztunk.

A lányos szülők persze nem örültek Dini szárnypróbálgatásainak, az ő szülei viszont büszkék voltak fiuk hódításaira. Aztán az első tiniszerelem a gimnáziumban érte utol Dénest, amikor négy évig udvarolt szíve hölgyének, és ebben a szerelemben vált felnőtt férfivá.

– Az életünk nagyon más irányt vett, be kellett látnunk, hogy nem fog működni a kapcsolatunk – mondta a 29 éves színész, majd meglepő dolgot árult el a Borsnak. – Ugyan több kapcsolatom is volt azóta, de az első, igazi szerelmem a párom, Petra. Két éve tart, együtt is élünk. Az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztunk mindketten, így kevesebb időnk jutott egymásra. Ő pszichológiából államvizsgázott, én a Notre Dame-i toronyőr című musicalt próbáltam, de amint akadt egy kis időnk, akár egy órára is találkoztunk napközben. Nem mellette, vele akarok élni, ezért fontos, hogy legyenek közösen töltött pillanataink. Illünk egymáshoz, és toleráljuk egymás hülyeségeit is. Szerelmesek vagyunk.

Dénes elmesélte azt is, hogy bár nekik is vannak nézetkülönbségeik, és ő meglehetősen lobbanékony természet, tud bocsánatot kérni, amit meg is tesz, ha szükségét érzi.

Petrával egyébként egy előadás után ismerkedett meg, majd hónapokig tartó udvarlás után lettek egy pár.

– Romantikus pasi vagyok. Szoktam apró meglepetésekkel, ajándékokkal hazaállítani. Szeretek meglepetést szerezni neki. A szerelem vakká tesz, és nekem most van először az életemben, hogy ez az érzés nem délibáb, hanem viszonzott szerelem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt