Celeb

Első mellét a szüleitől kapta Voksán Virág

P. J.

Létrehozva: 2018.05.25.

Forrás: TV2

Különleges titokra derült fény a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsor utolsó adásából. A TV2 ma esti műsorának egyik vendégpárosa Voksán Virág és az édesanyja lesz. Az egykori playmate édesanyja kendőzetlen őszinteséggel mesélt lánya gyerekkoráról.

Elmesélte például, hogy milyen körülmények között döntöttek úgy, hogy beleegyeznek Virág mellnagyobbító műtétjébe. 

– Meglepődtünk, amikor azzal állt elő, hogy márpedig ezt szeretné. Középiskola után történt. Az erős ráhatásnak kénytelenek voltunk engedni – emlékezett vissza Virág édesanyja.

– Nagyon pici mellem volt, de most már a másodikon is túl vagyok – fűzte hozzá Virág, aki amikor csak teheti, büszkén láttatja mélyen kivágott ruháiban a végeredményt, és ez alól a ma esti adás sem lesz kivétel.

A második mellműtétjét egyébként nem sokkal később, 2006-ban vállalta be miután a Playmate of the Year versenyen lett első helyezett. Akkor 550 köbcentis implantátumokat helyeztetett be, mely másfél millió forintba került.

Ezen kívül persze feltöltette a száját, megműttette az orrát, és a pletykák szerint az arcát is botoxoltatta, de bizonyára ezeket a beavatkozásokat már nem a szülei fizették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...