Először vitték élő műsorba kislányukat Ördög Nóráék

Először vitték élő műsorba kislányukat Ördög Nóráék

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 09. 05:20
Fái

Mint Walt Disney varázslatos mesevilága, olyan volt a Kismenők stúdiója az első élő adáson. És a csodák rendre meg is születtek. A csapatkapitány-műsorvezetők maguk is mesehősök voltak, Ördög Nóri olyan volt, mint a meseszép Bell, Tilla pedig az imádnivaló Tücsök Tihamérra hasonlított.

Az is biztos, hogy ilyen látványos stúdió nincs még egy a kerek világon. Azon, hogy a varázslat hétről hétre megtörténjen, kétszázfős stáb dolgozik. A díszletet háromszáz lámpa és 280 négyzetméteres ledfal teszi meséssé. Ezekből a világító falakból állnak az egyedi tervezésű, másfél tonnás kockák, amiket ipari alpinisták nyolc napon keresztül állítottak fel. Erre a sok varázslatra szükség is volt ahhoz, hogy a kismenők kora délelőttől késő estig jól érezzék magukat a stúdióban.

Ördög Nóri kislánya, a három­éves Mici nem bírta ki, hogy otthon maradjon. Mondjuk ő már profi stúdiólátogató, hiszen a Rising Star alatt is be-bekukucskált a kulisszák mögé a próbák alatt. De olyan még nem volt, hogy élő adásba hozza el édesapja, a fotóművész Nánási Pál. Mici eleven kis csoda, apukája alig tudta visszatartani, amikor Nóri után akart szaladni a színpadra. Anyukája persze, amint egy-egy produkció után lejött a színpadról, azonnal ölébe kapta Micit.

Zita vágyik a szeretetre

Még Apáti Bence is megkönnyezte Quian Zita Jiafang produkcióját, csak Hajós András szeme maradt szárazon. A bájos, pici lány Bánki Beni vendégszereplésével Nagy Bandó András Kicsinyke vágyak című versét mondta el. Miután vége lett a produkciónak, Zita két kézzel kapaszkodott a nagyfiúba.

– Óriási élmény volt Zitával fellépni – állítja Beni, a versrapper. – A produkció végén le kellett volna mennem a színpadról, de Zituka úgy fogta a kezem, úgy kapaszkodott belém, hogy bűn lett volna elengednem. A műsor alatt barátkoztunk össze, nagyon megrázott a története.

A hatéves Zitát és négyéves öccsét másfél éve hagyta el örökre az édesanyjuk, nem tudta legyőzni a rákot. A két kisgyereket az édesapjuk és az anyai nagymamájuk neveli.

– Zita bújós kislány, hagyja, hogy szeressék – folytatja Beni. – A produkció előtt vele és a többi kicsivel sokat játszottunk, meséket néztünk, hogy ne izguljanak. Egyáltalán nem bánom, így tudtam figyelni rájuk, segíteni nekik. Boldoggá tesz, hogy megfelelő tálalásban a fiatalok számára is szerethető a vers, az irodalom.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.