Celeb

Először mutatta meg nyilvánosan Hajdú az új barátnőjét, Esztert – fotók

Bors

Létrehozva: 2017.03.02.

A Fonogram díjátadó leglényegesebb momentuma ezúttal nem zenei jellegű volt, hiszen itt mutatkozott először nyilvánosan együtt Hajdú Péter és új barátnője. 

A műsorvezető a Life.hu kérdésére felelve elmesélte, hogy ugyan próbálta elmondani Eszternek, hogy mi vár majd rá egy ilyen rendezvényen, de azt természetesen csak a saját bőrén tapasztalhatta meg. Értette ezt Hajdú az őket övező kíváncsiságra és a szinte minden lépésüket követő fotósokra. A műsorvezető és kedvese a villanó vakuk ellenére látszólag jól mulattak, kézenfogva, mosolyogva álltak a fotósok rendelkezésére, ami alapján könnyen lehet, hogy a csinos barátnő a jövőben is mutatkozik még nyilvánosan Hajdú mellett.

Néhány szóban erről is beszélt a Frizbi házigazdája, elmondta, hogy amennyiben Eszter nem érezné jól magát ebben a szerepben, valószínűleg kevesebb megjelenést várhatunk tőlük a közeljövőben, hiszen, ami nem megy, nem kell erőltetni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról