Celeb

Először játssza magát Csonka Pici

Fái

Létrehozva: 2016.07.12.

Két legyet üt egy csapásra, illetve két álma is teljesül: szerepet kapott egyik kedvelt sorozatában, a Munkaügyekben, ahol kedvencével szerepel.

Rajong a Munkaügyekért, mert a sorozat teli van zseniális színészekkel, abszurd, különleges helyzetekkel és humorral.

– Elég nehezen megoldható feladatot kaptam: magamat kell játszanom – mesélte vidáman Csonka Pici. – Ilyen még nem volt. Hiszen színészként mégiscsak szerepet játszunk, és nem magunkat. Hihetetlen szituáció­ba kerülök a történet szerint, zsarolhatóvá válok, ezért különböző helyzetekbe, fellépésekre kényszerítenek. Ha már kicsit ki kell figurázni Csonka Andrást, hadd legyek én az, aki megteszi! Örülök, hogy három epizódban is szerepelhetek.

Pici arcát a történet szerint méhcsípések csúfítják el, erről posztolt fotót közösségi oldalán. Meg is lepte, hogy az emberek nagy százaléka komolyan vette, pedig mosolyjeleket tett utána.

– Amit látnak, az nem mindig igaz, az életben sem – neveti el magát. De az igaz, hogy a Kossuth-díjas Molnár Piroskával dolgozhatott együtt.

– Piroskát imádom – lelkesedik Pici. – Volt közös jelenetünk, igaz, nem szóltunk egymáshoz. De legalább együtt lehettünk ebben a két napban. Nekem Piroska egy csoda. Játszottunk már együtt színpadon, két darabban is. A Szépség és a Szörnyetegben és a Funny girlben. Annyira megnyugtató a közelsége. Ahogy a szakmánkat, a színészetet megéli, az a munkabírás, így csak ő tudja. Fantasztikus ember. Benne ezer százalékig megvan az a szakmai alázat, amiről mindig azt mondjuk, hogy enélkül nincs művészet. Piroskát csak a legnagyobb, legpirosabbra színezett betűkkel lehet leírni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt