Celeb

Élő polipot evett Lakatos Márk, kórházba került

K. Sz.

Létrehozva: 2018.12.01.

Forrás: Végh István

A világ tíz leggusztustalanabb étele között tartják nyilván azt a bébipolipot, amit élve kell megenni. A népszerű stylist-műsorvezető legújabb könyve kapcsán árulta el a Borsnak, hogy imádja kipróbálni a különböző nemzetek ételkülönlegességeit, ám Dél-Koreában komolyan meggyűlt a baja ezzel a „finomsággal”. 

– Szöulban kipróbáltam a san nakjo nevezetű fogást, ami a helyi nyersen fogyasztandó, élő polipot jelenti. Nagyon szeretek minden ilyesmit kipróbálni, tücsköt, bogarat, de ez na­gyon kifogott rajtam. Két napig egy kórházban vendégeskedtem, annyira kikészült tőle a gyomrom – osztotta meg a Borssal nem mindennapi ka­landját Márk. 
Márk már négyéves korától kezdve rendszeresen főzött, ám gasztronómiai szempontból a Madridban töltött évek voltak számára a legmeghatározóbbak, ahol azt is megtapasztalhatta, hogy bizony a szerelmet is meg lehet találni a konyhában. 

– Volt valaki, aki nem akart észrevenni egy bárban, de én már régóta néztem. Később mégis összetalálkoztunk és elhívtam magamhoz. Igazi magyaros libamájlakomával vártam. Akkor megtört a jég és egy rövid, de annál intenzívebb románc vette kezdetét – mesélte Márk, aki saját receptjeivel kápráztatja el az olvasóit. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132751_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713262512
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713262512
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői