Celeb

Elmenekült rajongói elől Gombos Edina

Sz. B.

Létrehozva: 2015.09.03.

Ellentmondásos információk és rejtélyes eltűnés – ez mondható el Gombos Edina és családja utazásáról az Egyesült Államokba. A műsorvezető még rajongóival is megszakította a kapcsolatot. Miért?

Sokat sejtet, hogy Gombos Edina törölte hivatalos profiljának regisztrációját a Facebookról, ahol korábban 31 ezer rajongóval tartotta a kapcsolatot. Mindeddig aktív felhasználója volt a közösségi médiának, ahol annak ellenére informálta élete alakulásáról kedvelőit, hogy férjével és két gyermekével Floridába költözött. Családi fotók, bejegyzések és helyzetjelentések, amit ezentúl nélkülözniük kell a magyar rajongóknak az Aktív volt műsorvezetőjétől.

Miért döntött úgy, megszakítja a kapcsolatot az itthoniakkal? És miért ad ellentétes nyilatkozatokat a médiának? Gombos Edináék, akárcsak korábban Palik László és családja, egyre rejtélyesebb módon tűnnek el szem elől. Miután Albertóval bejelentették, úgy döntöttek, az Egyesült Államokba költöznek, elhatározásuk véglegesnek tűnt, hiszen akkor úgy nyilatkoztak, szeretnék, ha gyerekeik ott cseperednének fel.

– A lányunk, Miranda épp most fejezte be az óvodát, és itt egy olyan iskolát találtunk neki, ahol multikulturális környezetben tanulhat, és sajátíthat el egy újabb idegen nyelvet, a spanyol után az angolt. Az motivált leginkább, hogy a gyere­keink nyitott, kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtté válhassanak – mondta el legelső nyilatkozatában a Bestnek, sőt, kinn tartózkodásuk hivatalos útjáról is beszámolt. – Mi is két évre szóló tartózkodási engedélyt kaptunk. Egy év múlva már zöld kártyánk lesz, és öt esztendőn belül amerikai állampolgárok lehetünk – magyarázta a részleteket augusztusban. Céltudatosságuk arra engedett akkor következtetni, régóta készültek az útra és hosszú távra terveznek.

Ezzel szemben legutóbb a éppen a Borsnak adott nyilatkozatában határozottan kijelentette: semmi sem végleges.

– Nem végleg költöztem el, csak amíg szülési szabadságon vagyok a kisfiammal, aki még csak négy és fél hónapos. Csak az biztos, hogy ősszel nem térek vissza a képernyőre, ahogy terveztük – írta. Edináék elköltözése tehát számos kérdést vet fel, úgy tűnik, nem akarnak beszámolni terveikről. A Bors megtudta, a műsorvezető munkahelyén sem tudják, számolhatnak-e még vele.

– Békében vált el a csatornától, de hogy véglegesen, azt nem tudni. Az igazság az, hogy sokan nem is számítanak arra, hogy vissza fognak jönni, hiszen Amerikában szeretnék felnevelni a gyerekeiket és az itteni házukat is eladták. Két és fél évig van még szülési szabadságon, az után fog tárgyalni a vezetéssel a továbbiakról. Ez még a jövő kérdése, de nem sokat tesznek arra, hogy Edina visszajön, kivéve, ha van olyan műsorötlet, amiért megérné neki hazautazni – tudtuk meg a TV2 udvarán. A Bors a TV2 sajtóosztályán keresztül érte el Edinát, aki tisztázta a helyzetet:

– Köszönöm az aggódást, minden a legnagyobb rendben van velünk. Szeretnék ebben az új élethelyzetben maximálisan a családomra koncentrálni, ezért döntöttem úgy, hogy egy időre felfüggesztem a jelenlétemet a legnagyobb közösségi oldalon, részben azért is, mert gyakran a megkérdezésem nélkül születtek belőle cikkek, tele téves, vagy félinformációkkal.

Kulcsár Edina kerül Gombos Edina helyére

A hivatalos kommunikáció ugyan még nem kezdődött meg az ügyben, de szinte már nyílt titok, a szépségkirálynő vezetheti a TV2 Aktív című műsorát. Kulcsár Edinával egy rendezvényen sikerült beszélnünk, ahol éppen Bunkoczi László tereprali versenyzővel és Mártha Imrével, az Invitel operatív főigazgatójával kamionozhatott.

– A castingok megvoltak, de arról még nem beszélhetek, hogy milyen döntés született – mondta kérdésünkre a szépség. Az eseményen egyébként kiderült, hogy Edina imádja a száguldást és szívesen ül volán mögé, sőt még az is, hogy Márthának kamionra is van jogosítványa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135202_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Összeomlott a világom” - Azt hitték sima megfázás, rákos lett a családanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban