Celeb

Ellenáll a csábításnak a Szulejmán sztárja

Bors

Létrehozva: 2014.10.26.

Soha nem látott népszerűségnek örvendenek a tévés szappanoperák. Ha egy szeretett szereplő eltűnik a sorozatból, kitör a rajongók lázadása. Bobby visszatért a Dallasba, Hürrem is marad a Szulejmánban, pedig a színésznő kilépett a szerepből.

A törökök ötven év után ismét meghódították a fél világot. Igaz, ezúttal nem a harcmezőn jeleskedtek, hanem a televíziók képernyőjén. A legfrissebb felmérések szerint 52 országban több mint 200 millió ember kíséri figyelemmel hétről hétre a Csodálatos század (nálunk Szulejmán címen futó) teleregény epizódjait. A sorozat magyar oldalát az egyik közösségi portálon csaknem százezren követik, ám nem csak ők háborodtak fel azon, amikor az RTL Klub időszakosan beszüntette a sugárzást.

Tiltakozó csoportok alakultak, többen bojkottálják a tévécsatornát, mások egyre másra töltik fel a netre a legszeretettebb jeleneteket. „Istenem, de hiányzik!” „Megsiratott, amikor visszanéztem.” „Imádom!” – ilyen és hasonló bejegyzéseket lehet olvasni. A siker egyik legfőbb letéteményese pedig nem más, mint Meryem Uzerli, aki a filmben Szulejmán feleségét és gyermekei anyját, Hürremet alakítja.

Sokkoló eltűnés

Az 1982-ben született vörös szépség nemcsak a nézők, de a kritikusok szívébe is beférkőzött, hiszen a sorozatbeli alakításáért több Aranypillangó-díjat is begyűjtött. Olyan ő a Szulejmánban, mint Samantha volt a Dallasban: egész egyszerűen kirobbanthatatlan. Legalábbis így hitte mindenki. Aztán jött a letaglózó hír: a német anyától és török apától származó – ezért a törököt akcentussal beszélő – színésznő 2013-ban sokkoló váratlansággal, minden előzetes figyelmeztetés nélkül hagyta ott a sorozat forgatását. Szó szerint eltűnt.

Kitört a pánik, a stáb és a rajongók egy­aránt azt találgatták, mi történhetett. Kiderült, hogy a szerelmi bánat sújtotta színésznő burnout, vagyis úgynevezett kiégés-szindrómában szenved, amely a depresszió egyik formája.

Tudni kell, hogy Uzerli korábban legalább akkora szerelemre lobbant egy török milliomos üzletember iránt, mint amilyen forró a szerelme a filmben Szulejmán iránt. Csakhogy ami a mesében viszonzásra talál, az az életben kudarccal végződött. A lelki roppanást felerősítette, hogy Can Atesnek akkor lett elege a színésznőből, amikor kiderült: közös gyermeküket hordozza a szíve alatt. Can abortuszra akarta küldeni a nőt, akinél ekkor betelt a pohár. Kirúgta a milliomost, és hátat fordított a sorozatnak, majd 2014 februárjában egészséges leánygyermeknek (Lara) adott életet.

A Szulejmán alkotói azonban hiába reménykedtek abban, hogy visszatér. Miközben a magyar tévénézők a november 19-étől újra vetített részekben még Meryem Uzerlit fogják látni, a 104. résztől már új szereplővel kellett leforgatni a folytatást. Meryem népszerűségére jellemző, hogy a szakítás ellenére világszerte neki van a legnagyobb rajongótábora, Facebook-oldalát egymillióan lájkolták, és ennél is többen követik Twitter-oldalát. Nem véletlen, hogy a török tévések mindenképpen vissza akarják csábítani a sorozathoz.

Mikor tér vissza, atyám?

Tamás atya 2012-ben meghalt. Ráadásul egy szerelmi románc végeztével. Ám a Jóban Rosszban nézői nem akarták tudomásul venni, hogy kedvencüket a szerzők kiírták a sorozatból. Tüntetést szerveztek, tiltakoztak, kértek, reméltek – hiába. A villám sújtotta pap nem támadt fel, az őt alakító színész azonban megdöbbent a nézők ragaszkodásán.

– Megható ez a szeretet. Most kiderült, hogy a nézők imádták Tamás atyát. Egy papot! Rendszeresen utánam szólnak az utcán, hogy atyám, mikor tér vissza a kép­er­nyőre – mesélte lapunk munkatársának két éve Száraz Dénes.

A Barátok közt nézői imádták Magdi anyust, olyannyira, hogy filmbéli halála után levélostrom alá vették az RTL Klubot, mert újra látni akarták. Nos, vágyuk 2010-ben félig-meddig valóra vált, hiszen a Fodor Zsóka alakította figura visszatért – igaz, hogy szellemként, aki a frászt hozza egykori párjára.

A Barátok közt cinikus rosszfiúját, Bartha Zsoltot úgy írták ki a forgatókönyvből, hogy az egyik epizódban elfogták a rendőrök. Ez azért is volt jó húzás, mert nyitva hagyhatták a kaput a visszatérésre, amely nem sokkal később meg is történt. Ám a figura ismételt feltűnése előtt a színésznek némasági fogadalmat kellett tennie: még feleségének (most már csak exnejének) sem mondhatta el – legalábbis lapunknak így nyilatkozott.

Bobby tragédiája

Soha akkora népharaggal nem kellett szembenéznie David Jacobs forgatókönyvírónak, mint amikor a Dallasból egy halálos autóbalesettel kiírta Bobby Ewingot. A rajongók azonban nem tudták, hogy mindezt maga Patrick Duffy kérte, szüleit ugyanis brutális kegyetlenséggel meggyilkolták, és a színésznek időre volt szüksége, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlan tragédiát. Később az alkotók bravúrosan oldották meg a visszatérést, hiszen a balesetet Pamela álmának állították be. Bobby visszatért – és addig szerepelt a Dallasban, ameddig csak a sorozat képernyőn maradt. 

Németh Kristóf

A Barátok közt az idén nyáron jutott túl a 7000. adáson. Az őszi folytatásban pedig ismét feltűnt egy két esztendeje, saját kérésére kiírt szereplő: Kertész Géza. A sorozat rosszfiújának akkor kellett eltűnnie, amikor a zsaruknak feladta Nándit. És bár Németh Kristófot rendkívüli módon lekötötték a Játékszín igazgatói teendői, boldogan tért vissza a Mátyás térre.

Függők vagyunk

Egy hazánkban végzett felmérés szerint 10 emberből 7 rendszeresen néz televíziós sorozatokat, 31 százalékuk sorozatfüggőnek tartja magát, vagy ismer ilyen embert.

Az idősebb generáció legkedveltebb sorozatai voltak: Rabszolgasors (ekkor történt, hogy a nézők gyűjtést szerveztek a főszereplő Isaura felszabadítására), Onedin család, Kórház a város szélén, Szomszédok és természetesen az „elpusztíthatatlan” Dallas.

A hazai sorozatok közül a Barátok közt és a Jóban Rosszban a megkérdezettek 15 százalékát ülteti le nap mint nap a képernyők elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711728018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról