Celeb

Eljött a nagy nap -  Próbára teszik Demcsák férjét

uv, K. Sz.

Létrehozva: 2020.01.21.

A jelek szerint önállósodni szeret­ne hazánkban Demcsák Zsuzsa indiai férje. A szerdai nap sorsfordító lesz számára, ugyanis ekkor tartja első jógaóráját, aminek si­kerétől függ a folytatás.

Novemberi végleges letelepedése után munkába állt Demcsák Zsuzsa férje, Krishan Krish vagy ahogy a jógakurzusa hirdetményén nevezi magát, Kri­shan Dangwal.

A 36 éves reneszánszember nemcsak a színházi és médiaéletben mozog jól, de jógaguruként is elismert szaktekintély Indiában, és most ebből hozott némi ízelítőt honfitár­sainknak is egy kétórás workshop formájában, fejenként hatezer forintért.

Krishan egy VII. kerületi népszerű helyen tart speciális jógakurzust. A Bors munkatársa felkereste a helyszínt, hogy még több részletet tudjon meg a szerdai eseménnyel kapcsolatban. 

– Az úriember első alkalommal lesz nálunk, először fogunk vele együtt dolgozni. Tervezetten 20-30 főt várunk az eseményre. Maga a jógaóra egyórás lesz, utána pedig egy indiai ihletésű, vegán vacsorával várjuk a vendégeket.

Remélhetőleg a kedves felesége, Demcsák Zsuzsa is itt lesz az estén, de erről nincs pontos információnk, ahogy az eladott jegyekről sem. Mivel első alkalom lesz, mi is egyfajta próbaként állunk hozzá, és így is vá­gunk bele, de természetesen ha jól sikerül és gördülékeny az együttműködés, akkor várható a folytatás – tudtuk meg a szervezőktől.

Próbáltuk el­érni Demcsák Zsuzsát, hogy tőle is megkérdezzük, mire számíthatnak a jógázni vágyók, de sajnos nem értük el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...