Elítélték Curtist ittas és drogos vezetés miatt

Elítélték Curtist ittas és drogos vezetés miatt

Curtis
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 14. 05:40
Első fokon ítélet született Curtis balesetének ügyében, a tárgyaláson az is kiderült, a rapper nemcsak ivott, kokainozott is.
Munkatársunktól

A Bors információi szerint mindkét fél fellebbezett, így az ítélet egyelőre nem jogerős. Mindenesetre a Szentendrei Járásbíróságon Széki Attilát, azaz Curtist ittas vezetés miatt bűnösnek mondták ki. Lapunk információit a bíróság is megerősítette.

„Az Sz. A. ellen in­dult el­sőfokú büntetőügy 2017. június 28. napján lezárult. A Szentendrei Járásbíróság a vádlottat háromszáz­ezer forint pénzbírságra és egy év két hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős” – közölte megkeresésünkre Gyimesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkára.

A Bors megtudta azt is, mi állt abban a vádiratban, amelyet a cselekménye kapcsán a népszerű zenésszel szemben a nyomozás eredményei alapján „összeállítottak” a hatóságok.

Ebben leírják: Curtis 2016. január hó 1. napján 17.07 óra körül Budakalászon a Pomázi úton hajtott le az útpadkára, és villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a közvilágítási kandeláber tartóoszlopa azonban eltört. A balesetet a Curtis mögött haladó autós jelentette a rendőröknek, akik 17.10-re már a helyszínen is voltak.

„17.25 órakor Sz. A.-val szem­ben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív eredményt mutatott. Ezt követően a vádlottat előállították a pomázi orvosi ügyeletre vér- és vizeletmintavétel céljából. Sz. A. vádlott 18.45 órakor levett vérmintájából benzoilekgonin volt azonosítható. A benzoilekgonin a kokain élő szervezetben bio­transzformáció során létrejövő metabolitja, mely vegyület a kokain fogyasztását igazolja” – olvasható a vádiratban.

Széki Attilát megpróbál­tuk elérni, de telefonját nem vette fel.

Egyelőre nem vezethet

Mivel „csak” egy év két hónapra ugrott a jogsija, számításaink szerint akár már vezethetne is Curtis, ez azonban nincs így. A Bors megkérdezett egy ügyvédet, aki azt mondja, mivel nincs jogerős döntés, így biztosan nem. És van itt még más is.

– Amennyiben az eltiltás ideje meghaladja a hat hónapot, az eltiltottnak úgynevezett utánképzésen kell majd részt vennie. Amennyiben sikeresen elvégzi, visszakaphatja majd a jogosítványát – mondta a szak­ember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.