Celeb

Elismerte a producer, hogy tartozik a magyar sztároknak

GYLF

Létrehozva: 2016.07.27.

Nyolc-kilenc ember felé van tartozása, kiszállt a cégből T. Ádám – ismerte el a Borsnak. A nyomozás csalás miatt folyik, az Édes Anna musical megújul.

Újabb ismert em­ber bukkant fel, akit megrövidíthetett az Édes Anna című musical korábbi produce­re! Rábaközi Andrea néhány hónapja ugyanabban a Facebook-csoportban osztotta meg történetét, ahol T. Ádám munkásságának károsultjai szövetkeztek, és cseréltek tapasz­talatot. A 80-as évek sztármo­dell­je úgy fogalmazott, majd’ egymillió­ja bánja az ismeretséget.

A Bors megkeresésére Rábaközi Andrea azt mondta, nem kí­ván nyilatkozni, ugyanakkor elismerte, a rendőrségre beidézték már tanúként.

A tatabányai rendőr-főka­pitányság ugyanis csalás miatt in­dított nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Mint aho­gyan korábban megírtuk, a koráb­ban csalás miatt már többször is elítélt T. Ádám sokaktól kért kölcsön a musicalre. T. most a Borshoz el­juttatott közleményében elis­­mer­te ezt, és azt is, hogy időköz­ben rendezte a viszonyát a Koz­mix­ból ismert Horváth Zsolt Hozsóval.

– A Budapesti Showszínház Nonprofit Kft. jelenleg Horváth Zsolt Hozsó tulajdona, mint ahogyan az Édes Anna musical is. Én csupán a darab rendezője, a darab dramaturg-írója és dalszövegírója vagyok. A turné producere is a fenti cég, nekem ahhoz semmilyen közöm nincs ez év eleje óta. A turné bevételeiből, mint szer­ző részesülök, ebből kerülnek ki­fizetésre a keletkezett adóssá­gok, amelyek kapcsán az érin­tett felekkel kivétel nélkül megegyeztünk, azok átütemezése meg­történt. Egy kivételével minden érintettel békésen megállapodtunk.

– Magántartozásaim vannak még, ezek kezelése is folyamatban van, de a pontos összeg nem tartozik, csak rám és az érintett személyekre. Mindegyikükkel megállapodtam. Vádemelésre nem került sor, bízom benne, hogy nem is fog, mivel a feljelentést tevő személlyel megegyeztünk. Nekem senkivel sincs vitás helyzetem a produkció kapcsán, mindenki örömmel várja a további előadásokat. A turné szeptember 8-án indul, s november végéig tart – közölte T. Ádám lapunk érdeklôdésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel