Elhunyt Kirk Douglas - 103 évet élt a legenda

Elhunyt Kirk Douglas - 103 évet élt a legenda

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 06. 07:20
Nyugodjék békében!
Bors

Fia, a szintén legendás színész jelentette be a szomorú hírt a People magazinon keresztül, hogy 103 éves korában elhunyt Kirk Douglas. A sztárt a lap úgy jellemezte, mint a színész, aki már azelőtt szupersztár volt, hogy ezt a kifejezést ismerték volna.

„A világnak egy legenda volt, egy színész a mozi aranykorából, egy emberbarát, aki elkötelezett híve volt az igazságnak, amiben hitt mérvadóak lettek mindannyiunknak (...) Azonban nekem és testvéreimnek – Joelnek és Peternek – egyszerűen az apánk volt” - olvasható a Michael Douglas által írt gyászközleményben.

Kirk Douglas nagyjából 75 filmben szerepelt élete során. Noha az igazi hírnevet az 1960-as Spartacus hozta meg számára, már évekkel korábban, 1949-ben megkapta első Oscar-jelölését a Champion című moziért.

2014-ben, egy interjú során a fentebb említett két film mellett többek közt első szerepét, a The Strange Love of Martha Ivers című mozit, valamint az ötvenes években forgatott filmjeit emelte ki, mint legfontosabb alkotásait.

Noha 1996-ban stroke-ot kapott, még 90 éves kora után is kamera elé állt. Utolsó szerepe az Empire State Building Murders című áldokumentumfilmben volt 2008-ban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.