Celeb

Elhagyták a nézők a Barátok köztöt

Bors

Létrehozva: 2018.01.19.

Nézettségi mélypontra került a Barátok közt. Tizenhat éven keresztül csúcsokat döntögetett az RTL Klub tizenkilenc éves napi sorozata, amely olyan népszerű volt, hogy még versenybe szállni sem lehetett vele. Hiába jöttek az új tévécsatornák, az újabbnál újabb trendi műsorok, három évvel ezelőtt ilyenkor még átlag egymillió, olykor egymillió-kétszázezer néző volt kíváncsi Berényiékre.

A számok alapján bátran ki lehet jelenteni, a sorozat akkor indult el a lejtőn, amikor Kalamár Tamás producer tizenhat év után elhagyta a stábot. A súlyos nézőszámcsökkenés decemberben csúcsosodott ki. Múlt héten ugyan átlag 680 ezren nézték a Mátyás király téri intrikákat, az előző hetekben azonban volt, hogy a nézőszám a 600 ezret sem érte el. A folyosói pletykák szerint ellaposodott a történet.

– A nézők azonnal megérzik a tartalmi változásokat. Gondoljunk csak bele: tizenvalahány évig ugyanaz a stáb dolgozott rajta, az elmúlt három évben pedig már a második producer kezében van a sorozat. Valószínűleg az sem tett jót, hogy többször csereberélték a kezdési időpontját. Másfél éve például este fél tízkor kezdődött a Nyerő páros és az Éjjel-Nappal Budapest miatt. De a Konyhafőnök és a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorok miatt is a Barátok közttel bántak mostohán – magyarázta a neve elhallgatását kérő informátorunk.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója lapunknak el­mondta, a Barátok közt nem egy véges történet. – Egy ilyen sorozatot bármilyen hosszan életben lehet tartani, rengeteg nemzetközi példa van arra, hogy egy széria évtizedekig megy. Ami a nézettséget illeti: mindig vannak nehezebb és jobb időszakok. A Barátok közt a csatorna egyik legerősebb brandje – mondta el. A sorozat illetékesei a tévénézési szokások változásával magyarázzák a csökkenést.

– Ma itthon százhúsz magyarul beszélő tévécsatorna van, számtalan új sorozattal jelentkeznek. A fiatalabb nézők egy része pedig más platformok felé fordult, sokan választják az internetes felületeket és ott fogyasztanak tartalmat, így sokan már nem élő adás formá­jában követik a Barátok köz­töt, hanem az RTL Most-on. Ezek a változások érezhetők az első sugárzásunk nézőszámaiban – kaptuk a választ érdeklôdésünkre a Barátok köztöt gyártó UFA Magyarországtól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713428711
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140026_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713428711
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713428711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713428711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar