Celeb

Életmentő műtétje volt Marcellinának

K.Sz.

Létrehozva: 2019.05.04.

Az előadóművész az elvérzést kockáztatta berlini koncertjével.

Forrás: Végh István

Komolyan megérintette a halál szele Marcellinát. A bomba formában lévő vagány díva másfél éven keresztül szenvedett megmagyarázhatatlan gyengeségtől. Angliában, Svájcban és Németországban is számos orvosi vizsgálaton esett át, mire a Kistarcsai kórházban megkapta a sokkoló diagnózist. 

– Egy időzített bomba volt bennem! A hasi aortám legalján olyan elzáródás alakult ki, ami meggátolta a lábaim vérellátását. Emiatt rogytam össze időnként teljesen megmagyarázhatatlanul, amikor kicsit megterheltem a lábaimat. A CT-vizsgálatról tolóágyon vittek a kórterembe és azonnali műtétet javasoltak, de mint kiderült, ilyen műtétet korábban még nem csináltak Magyarországon – mesélt gyomorműtétjéről Marcellina. 

Az eljárás során egy úgynevezett stentet kellett behelyezni a hasi aortájába, ám a megfelelő méret hiányában napokig kellett volna várakoznia a kórházban az énekesnőnek, miközben a rajongói már Berlinben várták.

– Úgy döntöttem, elrepülök és megcsinálom a bulit. A professzor döbbenten magyarázta, hogy az elzáródás miatt akár el is vérezhetek. Úgy értékeltem a helyzetet, hogy ha másfél évig kibírtam, akkor ezen az egy héten már nem fog múlni semmi. Saját felelősségemre elhagytam az intézményt, és a hatalmas sikerű fellépés után a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján dr. Nemes Balázs elvégezte a műtétet. A beavatkozást tévéképernyőn nézhettem végig. Ugyan nem igazán élveztem az effajta mozizást, de ezúton is szívből köszönöm a doktor úrnak, hogy azóta is élek és virulok, és gőzerővel tudok dolgozni.
Marcellina legközelebb a vakok és látássérültekért ad jótékonysági koncertet Fehér Éjszakák címen.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”